„Az autó csak egy tárgy!” – halljuk gyakran, sok magyar gépjárművezető azonban többet lát, érez benne, akár saját személyisége kiterjesztésének, családtagnak tekinti. Ősi, atavisztikus érzelmek öröklődnek át: eleink vadászó és harci felszereléseket személyesítettek meg, kapcsoltak hozzájuk mágikus hiedelmeket, szertartásokat. Mi minden lehet a kocsija egy mai embernek? Járműve, munkaeszköze, távolabbi munkavállalásának előfeltétele, névjegye, egyéniségének kifejezője (mint például öltözködése), társadalmi státuszának szimbóluma, büszkesége, szeretetének tárgya. Naponta sok időt tölt benne, szinte összeforrva vele, és nagy szerepet szán neki szabadidős programjaiban. Nem csoda, hogy megkedveli, hálát érez iránta, becézi, feldíszíti, és ha teheti, a legjobb szervizbe viszi.

Hogy mennyien tekintenek családtagként autójukra az országban, megmutatja a Magyar Suzuki novemberi kutatása. A megkérdezett autóvezetők közül tízből heten családtagként kezelik gépjárművüket, éppen ezért a vásárlás előtt a famíliával, vagy barátokkal közösen döntenek a kiválasztott típusról – kissé hasonlóan, mintha egy gyerek örökbefogadásáról, vagy kutya szerzéséről volna szó. Az érzelmi kötődést nagymértékben kifejezi, hogy a megkérdezettek harmada elnevezi az autóját, általában valamilyen külső tulajdonság, például szín, forma, a rendszámtábla betűi vagy egy korábbi emlék alapján. Akinek neve van, annak személyisége is!

Autónkra nem kevesebbet bízunk, mint életünket, testi épségünket, mintha testőrünk lenne. Mégis kiderült egy tavalyi kutatásból, hogy sok autós, takarékoskodásból vagy információhiány miatt nem kéri, illetve nem használja a biztonsági, a vezetést segítő felszereléseket. Ezzel szemben a legfrissebb kutatás szerint, az autósok majdnem nyolcvan százaléka elhelyez kocsijában valamilyen funkcionális vagy kényelmi eszközt, például illatosítót, üléshuzatot, ruhatartó vállfát, vagy személyes tárgyat, például bajtól megóvó talizmánt, visszapillantón lógó díszt. Gyakori az utastérben plüssfigura, valamilyen gyerekfoglalkoztató, vagy egy humoros, retro dísztárgy, a kocsi külsején pedig a családot, a kisállatot vagy hobbit idéző matrica vagy díszítőelem.  Mivel a szívünknek kedves plusz családtag az autónk, fontosnak tartjuk, hogy extra figyelemben részesítsük, ha tehetjük, minőségi szerelőhöz, vagy márkaszervibe hordjuk, prémium üzemanyagot tankoljunk. A megkérdezettek közel egyharmada pedig saját maga mossa le járgányát.

Az autójukra tárgyként tekintőknek valószínűleg különös lehet, hogy mások akár bocsánatot is kérnek gépjárművüktől (például belehajtásért egy kátyúba), és rendszeresen beszélgetnek vele. Beszállás előtt megveregetik karosszériáját, beszállva szeretettel megszorítják a kormánykereket, jeles eseményeket (például első út az autókereskedőtől, nyaralás, kirándulás, esküvő) megörökítenek az utókornak. 86 százalékunkra igaz a mondás: „Az autóm én vagyok!”

Ezt már túlzásnak, jellemtorzítónak tartom: egy gyenge, rossz kondíciójú, tíz lépést sem futni képes, botfülű ember úgy érezheti, hogy minden fogyatékosságát kiegyenlítette egy nagyteljesítményű, gyors kocsi megvásárlásával, amelyben a világ legjobb énekesei dalolnak a hangszórókból. Ezzel fel is menti magát bármiféle személyes előrelépés kényszerétől…

A KSH adatai szerint Magyarországon csaknem ötmillió gépjármű közlekedett június végén, közöttük négymillió személyautó – átlagosan minden háztartásban van egy. Sokak mindennapi életéhez elengedhetetlen autó használata. Érthető, hogy az utazásban minket segítő autó életünk egyik fontos szereplője lesz, amelyhez sokan érzelmileg is kötődni kezdenek. A Suzukinál gyakran találkoztak olyan vásárlói visszajelzésekkel, hogy az autó szinte észrevétlenül vált a család részévé, és mikor másik vásárlására szánták el magukat, megkönnyezték a búcsút.

Milyen családtagunk is a hűséges négykerekű? Sokszor jut neki a mostohagyerek sorsa. Legtöbbjük utcán parkol, kitéve az elemeknek, télen megdermed, nyáron kemencévé válik, véletlen vagy szándékos károkozás érheti, fényezése kifakul a napsugárzástól. Megesik, hogy nem kapja meg az elvárható karbantartást. Szerencsésebb kocsiknak valódi ajnározásban van részük, apu kedvence akár pénzt vonhat el eleven családtagok érthető igényeinek kielégítése elől. Széles a skála…

Gondoljunk arra is, hogy digitális korszakunkban nagyon megváltoztak általános emberi, és azokon belül családi kapcsolatok, egymás iránti érzelmeket gyakran helyettesít jelenlét az online-térben, függőséget okozó közösségi médiafelületeken. Mennyivel többet merednek fiatalok okostelefonjukra, mint amennyi személyes figyelmet, időt szánnak rokonaikra, barátaikra? Az autó kedvelése, akár családtagként kezelése rendben van, amíg csak enyhe tárgyszeretet, de elgondolkodtató, ha valakinek háttérbe szorítja szívében házastársát, gyerekeit, szüleit, testvéreit. Eddig már nem szabad eljutni!