járműgyártás

Negyven éves a Volkswagen Passat

2013.08.01.

Negyven esztendeje teljes egészében új fejlesztésű Volkswagen mutatkozott be, amely korszerű technikájával és modern formavilágával új korszak kezdetét jelezte, hiszen a Passat hét generációja során vált igazi sikermodellé. Az akkori újdonság 1973 májusában kiszállítása júliusban – azaz pontosan negyven esztendeje – vette kezdetét.

A Giorgio Giugiaro tervezte ferdehátú Volkswagen, amelyet Variant néven rövidesen kombi változata is követett – sikerrel győzte meg a középkategória vásárlóközönségét, s egy évvel később már a németországi forgalomba helyezési statisztika élére állt. Az akkori Audi 80 műszaki alapjaira épült első Passat 1980-ig szerepelt a gyártási programban, amely során mintegy 2,5 millió kelt el az úgynevezett B1-sorozat tagjaiból.

Utódja szintén ferdehátú és kombi kialakításban jelent meg a palettán, egészen 1987-ig gyártották. Műszaki újdonságai között az összkerékhajtás, a turbófeltöltés és az öthengeres Otto-motor éppúgy megtalálható volt, mint a mai BlueMotion modellek előfutáraként kínált, különösen kedvező üzemanyag-fogyasztású Formel E kivitel. A B2-sorozat Santana nevű lépcsőshátú verziója pedig igazi örökzöld klasszikussá vált. A nyolcvanas évek e világautója nem csupán Emdenben, hanem Belgiumban, Spanyolországban, Brazíliában, Mexikóban, Dél-Afrikában és Japánban is készült, mindenekelőtt azonban a Volkswagen kínai sikerének megalapozójaként vált nagy jelentőségűvé. A B2-es Santana ugyanis ott egészen 2012-ig szerepelt a programban, hosszított tengelytávú, átdolgozott változatát pedig mind a mai napig gyártják.

Minden változatával együtt közel 5,5 millió példányával a második generáció a teljes Passat-család legnagyobb darabszámban készült tagja.

A harmadik (1987 - 1993) és negyedik generációs (1993 - 1997) Passat kizárólag lépcsőshátú és kombi kivitelben készült, a ferdehátú változat végleg eltűnt a kínálatból. Az új, igen kedvező légellenállású modellek keresztben beépített motorjaiknak köszönhetően lényegesen tágasabb utastérrel szolgáltak. A Passat választékában a TDI-technika, a feltöltős benzinmotor, sőt, még egy kompakt hathengeres erőforrás is megjelent. A harmadik nemzedék tagjaiból mintegy 1,6 millió kelt el. A széles körűen továbbfejlesztett és nagyjából 700 ezer példányban értékesített Passat B4 szilárdabb karosszéria szerkezettel rendelkezett, emellett több biztonsági felszerelést és még erősebb dízelmotorokat kínált, jóval igényesebbé avatva e középkategóriájú modellcsaládot.

Az ötödik generáció (1996 - 2005) még magasabbra emelte a mércét. Teljes egészében horganyzott karosszériája, fejlett TDI-technikája, erőteljes négy-, öt-, hat- és nyolchengeres motorjai, illetve a mindaddig csupán a luxus kategóriát jellemző minőségi színvonala révén a Passat végérvényesen kategóriája példaképévé lépett elő. Kínában, ahol egy hosszított tengelytávú változatban is készült, ez a Passat egészen 2009-ig szerepelt a gyártási programban. Az ötödik generáció tagjaiból világszerte összesen több mint négymillió darabot szállítottak ki.

A 2006 elejétől 2009-ig kínált, mintegy 1,7 millió példányban gyártott Passat B6 egy újabb karosszériaváltozatot is hozott, mégpedig az elegáns CC négyüléses kupét.

Első ízben jelent meg a Passat palettáján a kettős tengelykapcsolós sebességváltó. A kínálatot erős dízel- és benzinmotorok, illetve a különösen gazdaságos BlueMotion változatok alkották. Ezt követte a jelenlegi, tovább tökéletesített és még inkább luxus karakterű modellsorozat, amely biztonsága és vezetői segédrendszerei színvonalában is még magasabb szintet képvisel. A Passat család az immár önálló CC mellett egy további változattal is gazdagodott, magasabbra emelt karosszériájával és extra felszerelésként rendelhető összkerék hajtásával megérkezett a Passat Alltrack. A Passat világméretű kínálatát olyan külföldi gyártású, önálló modellek teszik teljessé, mint a kínai új középkategóriájú limuzin és az Amerikai Egyesült Államokban készülő Passat.

A Passat így már a Volkswagen modellprogramjának hosszú távon is nagysikerű tagjává vált, egyaránt hatékonyan segítve elő a márka mind magasabb pozícióját illetve a csúcstechnika széles körben való elterjesztését. 2012 végéig a Volkswagen összesen 20 millió példányt szállított ki Passat modelljeiből illetve annak egyéb változataiból.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
Alaposan átalakították az első generációs Toyota Celicát, hogy a SEMA tuningshow sztárja lehessen. ..
2026.03.19
– Elviszed az új Audi Q3-at nyitástól zárásig? – kérdezte tőlem minap a Porsche Szeged értékesítési....
2026.03.19
A Veszprém vármegyei rendőrök egy nagytestű elütött vadat próbáltak eltávolítani az úttestről,....
2026.03.19
A Mol és a Shell ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a szlovéniai....
2026.03.19
A Nemzetközi Autóipari Munkacsoport (IATF) bejelentette, hogy a BYD hivatalosan is csatlakozott a....
2026.03.19
A Ford bemutatta az elektromos Capri SUV továbbfejlesztett változatát, amelyet egy sportautó....
2026.03.19
Annak az autóvezetőnek, aki belterületen ötven helyett 114 km/órával száguldott, 210.000 forintot....
2026.03.18
Nagyon menő, 5 éves, százezer alatti, első tulajos, magyar, összkerekes, dízel, automata X-Trail....
2026.03.18
A hazai pályázati forrásoknak és az Opel kedvező árazásának köszönhetően a tisztán elektromos (BEV....
2026.03.18
A Ford vezérigazgatója szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok, mert eltérnek a hagyományos,....