Wizz Air

Nem fogja elhinni, hányadik utasát köszöntötte a Wizz Air

2026.01.14.

A légitársaság működésének 22 évvel ezelőtti kezdete, 2004 óta 500 millió utast szállított és Európa harmadik legnagyobb diszkont légicége lett.

A Wizz Air közleménye szerint 11 év alatt szállította első 100 millió utasát, majd ezt a számot mindössze négy év alatt megduplázta, aztán csupán három további év alatt – beleértve a covid-járvány időszakát is – 300 millióra bővítette.

Fotó: AIRportal.hu

Ezt követően az elmúlt három évben további 200 millió utast szállított, így az indulása óta eltelt alig 22 év alatt sikerült elérnie az 500 millió utast, ma pedig Európa harmadik legnagyobb diszkont légitársasága – tették hozzá.

A közlés szerint a légitársaság egyik fő versenytársának több mint három évtizedbe telt, hogy elérje ugyanezt a méretet, ami kiemeli a Wizz Air pozícióját az európai légiközlekedés történetének egyik leggyorsabban növekvő légitársaságaként.

„Az 500 millió utas elérése rendkívüli mérföldkő, amely jól tükrözi, hogyan alakítottuk át az emberek utazási szokásait” – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. Mint hozzátette, ez az eredmény 22 évnyi kitartó növekedés és fegyelmezett munkavégzés csúcspontja. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a piaci átlagot megelőzve növekedtek, bővítették hálózatukat, megerősítették bázisaikat, rekordszintű forgalmat értek el, és jelentős beruházásokat hajtottak végre.

„Míg a 2000-es évek elején alapított légitársaságok közül sokan azóta eltűntek, a Wizz Air Európa egyik vezető diszkont légitársaságává vált. Ez a teljesítmény hatalmas lendületet ad nekünk, hogy tovább bővítsük hálózatunkat, és utasainkkal együtt formáljuk a légiközlekedés jövőjét” – mondta a vezérigazgató.

Forrás: AIRportal.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....