Red Bull Air Race 2016

Női pilóta a Red Bull Air Race Challenger Cup 2016-os szezonjában

2016.01.12.

Történelmet ír Mélanie Astles: ő a Red Bull Air Race Challenger Cup első női pilótája. A francia műrepülő-bajnok idén csatlakozik a mezőnyhöz. Két másik érdekes újoncot is avat a bajnokság, a brit Ben Murphy-t és az amerikai Kevin Colemant.

– Számtalan meglepetést tartogat a 2016-os Challenger Cup: a nyolcfős mezőnyben három új név is szerepel. Az egyikük Mélanie Astles ötszörös francia műrepülő-bajnok, aki előkelő helyeken szerepel az európai- és világranglistákon is. Astles az első hölgy pilóta a sportág történetében és olyan újoncokkal kell majd megmérkőznie, mint Ben Murphy és Kevin Coleman. A brit Murphy az RAF Red Arrows bemutató csapatának egykori vezetője és parancsnoka, míg Coleman  - a US Advanced Aerobatic Team műrepülő fenegyereke - az első amerikai, aki bejutott a Challenger szériába. Egyben ő a mezőny legfiatalabb tagja is. Idén visszatér Luke Czepiela lengyel műrepülő pilóta, aki a 2014-es szezonban már feltűnt a bajnokságban.


- Élvezem ezt a hatalmas lehetőséget és azt, hogy megoszthatom a szenvedélyemet a tömegekkel. Nem tagadom, egy álom vált valóra azzal, hogy 2016-ban csatlakozhatok a Challenger Cuphoz, nagyon várom a kihívást – mondta Mélanie Astles.

- Szerencsés vagyok, hiszen az eddigi karrierem során sok elképesztő repülésben lehetett már részem, de a Red Bull Air Race jelenti számomra a legnagyobb kihívást. A Master Class-ban precizitás, tehetség és csapatmunka kell a sikerhez, a Challenger Cup lehetőséget ad, hogy megszerezzem azt a tapasztalatot, amely ahhoz kell, hogy ezen a szinten versenyezhessekmondta Ben Murphy.  

Az új pilóták a Red Bull Air Race világbajnokság első versenyén, Abu-Dzabiban mutatkoznak be március 11-12-én.

2016-os versenynaptár:

  1. Egyesült Arab Emírségek, Abu-Dzabi                 (március 11-12.)
  2. Spielberg, Ausztria                                            (április 23-24.)
  3. Csiba, Japán                                                      (TBC)
  4. Budapest, Magyarország                                   (július 16-17.)
  5. Ascot, Anglia                                                    (augusztus 13-14.)
  6. Németország, Lausitzring                                  (szeptember 3-4.)
  7. Indianapolis, Indiana, Egyesült Államok              (október 1-2.)
  8. Las Vegas, Nevada, Egyesült Államok                (október 15-16.)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Fokozott közúti ellenőrzésekre, kiemelt rendőri jelenlétre és célzott balesetmegelőző....
2026.07.03
 A Porsche fontolgatja a Cayenne gyártásának áthelyezését – írja az orf.at.   ..
2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....