Ford Focus

Novemberben fejeződik be a Ford Focus gyártása

2025.04.08.

Búcsúzunk a legendás Ford modelltől.

Lassan minden legendás európai Ford gyártását leállítják. Az utolsó Mondeo még 2022 árilisában gördült le a futószalagról, míg a Fiesta gyártását 2023 júliusában állították le végleg. Az idei év végén pedig a Ford Focus is megszűnik. A Motor 1-nak küldött emailben a cég európai kommunikációs vezetője, Finn Thomasen bejelentette, hogy a Focus gyártása november végén fejeződik be, és sajnálatos módon nincs tervben közvetlen utód sem. 

A Ford PR-részlegének elmondása szerint a vásárlók továbbra is ugyanúgy rendelhetik meg a Focusukat, mint eddig, de a Németországban lévő saarlouis-i gyárban már nagyon a vége felé közelít a gyártás, így nem sokára a rendelési könyveket is lezárják. Ezt követően pedig már csak a fennmaradt készlet kiárusítása fog zajlani. 

Ezen modell megszűnése tényleg egy korszak lezárulát jelenti a Ford számára Európában, hiszen a Focus az 1998-as debütálása óta kiemelt szereppel bírt a márka palettájában. A modellnek a kezdetektől fogva nagy űrt kellett betöltenie - mivel ez váltotta az ikonikus Escortot, a cég egy másik legendás nevét.

A Focus megszűnése azt jelenti, hogy a márka rajongói elveszítik az utolsó kézi sebességváltóval ellátott "hot hatch"-et, az ST-t is, amit a Ford egyébként dízelmotoros kombiként is árul azoknak, akik alacsony forgatónyomatékot és jobb hatékonyságot keresnek az autójukban. A modell gyártásának leállítása pedig jó hírként is szolgálhat a riválisoknak, így a Volkswagen-csoportnak is, akik még évekig gyártják a Golfokat, az Octaviákat, a Leonokat és az A3-asokat is, valamint azt se felejtsük el, hogy a Toyota Corolla sem megy sehova. 

De miért törlik ki véglegesen a Focust a kínálatból? Jim Farley vezérigazgató állítása szerint ki kell szállniuk az unalmas autók gyártásából a Focust pedig az ikonikus járművek közé kell sorolniuk. Egy tavalyi interjúban a cég vezetője elismerte, hogy a Mondeóhoz és a Fiestához hasonló modelleket sok vásárló szerette, viszont a valóság az volt, hogy a Ford nem keresett rajtuk annyit, hogy a jövőben is megérjék a befektetéseket. A fejes szerint jelenleg a Broncora, a Raptorra, a Tremorra és a Mustangra kell fókuszálniuk, mert ezekből a típusokból lesz profitja a cégnek, a végső cél pedig az lenne, hogy a Fordot egyfajta "Porsche off-roadként" pozícionálják a jövőben. 

A Focus nyugdíjazását követően a Ford "alapvető modellek" nélkül marad Európában, ami már az Egyesült Államokban érvényes stratégiájukat tükrözi - mivel a Fiesta, a Focus, a Fusion és a Taurus sem kapható már Észak-Amerikában. Igaz, hogy a Mustang még ott van a felhozatalban - de az egy olyan luxustermék, az alapvető modellekhez képest - ami nem képes a különbség megteremtésére. 

Az amerikai autógyártó eladási számai 426.307 autóra csökkentek Európában, amely 17 százalékos csökkenést jelent a 2023-as évhez képest. A piaci résedésük is visszaesett 3,3 százalékra (4 százalékról), míg a Kiánál és a Hyundainál már 4,1 százalék ez a szám. Az Európai Gépjárműgyártók Szövetségének kimutatása alapján pedig az idei év sem indult jól a Fordnak, hiszen a tavaly januári számokhoz képest már 3,9 százalékos a csökkenés az eladásokat tekintve. 



Képek forrása: Motor 1

A Focus távozása pedig 2026-ra sem kecsegtet sok jóval a cégnek. A márka ennek ellenére a Pumának és a Kugának köszönhetően kis mértékben kompenzálni tudja majd a kiesést. A Puma már teljesen elektromos autóként is kapható - csatlakozva ezzel a Mustang Mach-E, Explorer és Capri elektromos hajtású modelleihez.

Azzal viszont mindenkinek tisztában kell lennie, hogy az eladási kimutatások nem adnak teljes képet egy cég helyzetéről, mivel a haszonkulcs is egy kulcsfontosságú tényező egy vállalkozás sikerességéhez - így a Ford esetében is. 

Forrás: 
Motor 1

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.05
Csütörtök este egy személy meghalt egy közlekedési balesetben Halbturn és Andau (Neusiedl am See....
2025.12.05
Az európai autóipar bealudt, majd elkezdte saját maga alatt vágni a fát. Az ilyen lépések eredménye....
2025.12.05
A két év múlva megvásárolható GR GT legalább 650 lóerős, V8-as ikerturbós benzinmotorra épülő....
2025.12.05
A Stellantis-csoporton belül működő Peugeot az elmúlt években több kihívással szembesült, de a....
2025.12.05
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő....
2025.12.05
A napokban állt Föld körüli pályára a Széchenyi István Egyetem iker műholdja a Hunity kisműhold....
2025.12.05
A közúti közlekedés legfőbb témája, a halálos és személysérüléssel járó balesetek csökkentése.....
2025.12.05
Megpróbált meglépni a járőrök elől egy autós, aki ittasan ült volán mögé. Mint kiderült, ő maga is....
2025.12.05
Megérkezett a hazai márkakereskedésekbe az új Citroën C5 Aircross SUV. A 2026-os Év autója döntős....
2025.12.05
2026-ban az Audi egy igazán különleges jubileumot ünnepel: az öthengeres motor 50. évfordulóját. Ez....