Ezt Mr. Monaco, a kétszeres F1 világbajnok mondta. Ez Graham Hill ars poétikája, aki szolgált a brit haditengerészetnél, majd nyert 14 Nagydíjat, Le Mans futamot, Indianapolis 500-ast, így az autósport három kategóriájában is királlyá koronázták.

Szóval, ha ő mondja, egy autóra, hogy jó, akkor az biztos igaz. Az pedig hogy tényleg Ferrari GTO a legdrágább, majd januárban derül ki a Macom árverésén.

A drága autók jelenlegi rekordere az egyetlen Mercedes-Benz 300 SLR Uhlenhaut Coupe 143 millió dolláros leütési árral kelt el titkos árverésen, ezzel megelőzte a 2023-ban értékesített 51,7 millió dolláros 250 GTO-t, ért, ám a Ferrari visszaszerezheti a dominanciát, mert a jövő év elején árverésre kerül. Ritka mint a fehér...Ferrari, ez tényleg igaz erre a példányra, mert ez az egyetlen gyárilag Bianco Speciale fényezésű 250 GTO.

Egyébkén is ritka, mert a típusból 1962-64 között csak 36 példányban készült 3 literes, 296 lóerős V12-es motorral, ötfokozatú kézi váltóval. Többnyire versenyeztek vele, méghozzá a legjobb pilóták, vagy a leggazdagabb amatőrök.

2014-től 2022-ig ez a típus tartotta az aukción legdrágábban eladott autók rekordját, évtizede 38,1 millió dollárért kelt el, majd 2018-ban egy másiknál 48,4 millió dollárig ment a licit, erre jött még az RM Sotheby’s jutaléka. Ahogy az előzőekben már kiderült, jelenleg egy Mercedes a rekorder, de jövőre ismét Ferrari kerülhet az aukciós trónra.

Jól jelzi a Ferrarik értékét, hogy az RM Sotheby's augusztusi aukcióján 5,4 millió dollárról indult, majd 9,245 millió dollárért kelt el egy jóval fiatalabb - 1995-ben gyártott - Ferrari F50-es, a létező két sárga példány egyike.

A januárban kalapács alá kerülő 3729 GT alvázszámú és Bianco Speciale fényezésű Ferrarit a kétszeres Forma-1-es világbajnok Graham Hill is vezette, ám ezzel egyetlen futamot sem nyert.

A modell érdekessége, hogy a különleges fényezést kilobbizó kereskedő, John Coombs a GTO-t kölcsönadta a Jaguar gyárnak, hogy az E-type Lightweight változatát fejlesztő brit mérnökök.

Miután visszakerült a dílerhez, a Bianco Specialet egyik pilótája, Jack Sears vásárolta meg, majd harminc év után 1999-től a Microsoft korábbi elnöke, John Shirley birtokolta.

A kiválóan karbantartott és eredeti állapotú 2008-ban megkapta a Ferrari Classiche piros könyvecskéjét. Ezzel együtt látható Montereyben kiállított darab, melyre a januári Mecum aukción lehet licitálni. Az biztos, hogy tengernyi pénzt adnak majd érte, a kérdés csak az, hogy sikerül-e rekordot döntenie, ami 143 millió dollárnál nagyobb összeget jelent.

Sokaknak biztosan megér majd ennyit a klasszikus és gyűjtői autók gazdag, mégis ellentmondásosan széles birodalmában, mert ez a szegmens kiemelkedik a gyűjthető darabok közül, mert a Bianco Speciale egyedülálló darab. Az 1962-es Ferrari 250 GTO - 3729GT jelzésű modell egyedi megrendelésre készült és a 36 darabos szériában is ez a Szent grál, melyet a márka jellegzetes sárvédői csillogó, tiszta, gyöngyház-fehér árnyalatot kaptak.

A 250 GTO egyébként is márka által valaha alkotott legkívánatosabb és összességében csodálatraméltóbb járműve, mely a nyers erő, a fürge kezelhetőség, a művészi stílus és a rendkívüli szépség mesteri, sőt, művészi keveréke. Vérvonala kiváló, pilótáinak sora is legendás: Graham Hill, Mike Parkes és Jack Sears.

A különleges autót a brit versenycsapat tulajdonosa, John Coombs vásárolta újonnan, és miután az első építés 1962. május 7-én befejeződött, elküldte Scagliettihez, hogy Bizzarrini tervezze meg a karosszériát. Sikeres Jaguar-kereskedőként és márkahűségesként Coombs azzal a céllal vásárolta meg a GTO-t, hogy rávegye a Jaguart, hogy szenzációs E-type-ja versenyképesebb legyen a Ferrarival szemben. Az iparágban betöltött kiemelkedő szerepével Coombsnak a Ferrari-környezetben is ismerte a többieket; ha nem tette volna, a Bianco Speciale valószínűleg soha nem jött volna létre.

A Ferrari régóta tiszteli autóinak mélyen gyökerező vörös festését, így amikor Coombs kérte, hogy 250 GTO-ja fehér színben készüljön, az hatalmas eltérés volt a Ferrari szigorú színkonvencióitól – ami csendes belső jóváhagyást igényelt. Széles körben úgy tartják, hogy Alfredo Reali, a Ferrari diszkrét kapcsolattartója az egyedi és érzékeny ügyfélkérésekkel kapcsolatban, kulcsszerepet játszott ennek a példa nélküli kivételnek a biztosításában. Finom befolyásának és Coombs kivételes státuszának köszönhetően ez az autó lett az egyetlen Ferrari 250 GTO, amelyet valaha gyári fehér színben szállítottak, örökre Bianco Speciale néven megkülönböztetve.

A Bianco Speciale Roy Salvadori pilótával debütált a Brit Verseny- és Sportautó Klub (BRSCC) Peco Trophy versenyén Brands Hatchben, 1962 augusztusának első hétfőjén. A viszonylag rövid verseny 4,26 kilométeres, dombos közúti pálya kiváló teszt volt az új Ferrari 250 GTO fékjeinek, futóművének, mert hat GTO nevezett be erre a versenyre.

A Ferrari kereskedő Coombs a versenyre egy Jaguar E-Type-pal is nevezett, amit kedvenc pilótája, Graham Hill vezetett, ám a tehetséges fiatal britet végül is legyőzte a Bianco Speciale-val az olasz Salvatore, összesítésben második lett a 250 GTO-val versenyző Mike Parkes.

Brands Hatch-i debütálás után a Bianco Speciale a Royal Automobile Club (RAC) Tourist Trophy versenyén is részt vett Goodwoodban. Coombs továbbra is abban reménykedve, hogy cselekvésre ösztönzi a Jaguart. A Bianco Speciale volánjánál csatázó Hill 3,6 másodperccel lemaradva második lett az ugyancsak 250 GTO-val versenyző Innes Ireland előtt.

Érdekes csavar a Bianco Speciale történetében, hogy az 1962-es RAC-verseny után Coombs kölcsönadta Bianco Speciale-jét a Jaguar mérnökeinek tanulmányozásra, hogy esélyt adjon a brit márkának a 250 GTO legyőzésére, az ennek keretében gyűjtött információkkal finomították az E-Type-ot. Hiába tagadta Coombs a kölcsönadást, az dokumentumok alapján bizonyítható volt.

Az 1963-as szezonban Coombs számos versenyen részt vett a Bianco Speciale és az egyik új könnyűsúlyú E-Type modellel, ahol különböző pilótákkal állította össze őket egy teszten, hogy megállapítsák, melyik autó a legjobb. Bár az E-Type modellek versenyképesek voltak a nemzeti versenyeken, és néhány figyelemre méltó győzelmet is szereztek, de különösen a hosszabb nemzetközi versenyeken. nehezen tudták felvenni a versenyt a GTO erejével, megbízhatóságával és kezelhetőségével.

Augusztusban kategóriagyőzelmet aratott aratott Jack Sears a Guards Trophy-n Brands Hatch-ben. a Bianco Speciale, melyet pilóta 1970-ben megvásárolt és közel 30 évig birtokolt.

Az 1963-as goodwoodi RAC Tourist Trophy versenyen a John Coombs Racing és a Maranello Concessionaires úgy döntött, hogy a győzelemre a legjobb esély az, ha Hill az új 1963-as Ferrari 250 GTO-val, Parkes pedig a Bianco Speciale-vel ül. Más GTO 250-esekkel és még Coombs egyik saját könnyűsúlyú E-Type-js ellen Hillnek és Parkesnek sikerült kettős dobogós helyezést elérnie. A Bianco Speciale mindössze 0,4 másodperccel lett második.

Annak ellenére, hogy a Bianco Speciale a csúcsra ért, pályafutása korántsem ért véget, és olyanokkal versenyzett, mint Eddie Portman és Richard Ginther, mielőtt 30 évig a Sears tulajdonába került. Ezután 1999-ben az USA-ba került, az új tulajdonso Jon Shirley, akkori Microsoft korábbi operatív elnök-vezérigazgató. Ekkor kozmetikai felújításon esett át, visszaállítva eredeti állapotába.

Eredetiségének és állapotának köszönhető, hogy a Bianco Speciale 2008-ban megkapta a Ferrari Classiche Vörös Könyvét. A beépített motor mellé az aukción az autóhoz jár még egy további, Ferrari 250 GTO specifikációjú motortis, amely felhasználható vintage versenyzésben. Mert ez a típus kettős célú túraautóként vívta ki helyét a történelemben: miközben egy műremek, képes uralni a versenypályákat és kellemes utazópartner.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!