WRC

Ogier begyújtotta a rakétákat szombaton Szardínán, Tänak viszont lemaradt

2024.06.02.

A francia pilóta jó úton halad afelé, hogy megszerezze idei harmadik győzelmét, miután a Szardínia-rali leghosszabb, szombati napján megelőzte a Hyundai észt sztárját.

A nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier 17,1 másodperces előnnyel kezdheti meg a „szuper vasárnapot”, miután a fordulatos szombat során négyszer változott, hogy ki vezet a versenyen. Ott Tänak sokáig úgy tűnt, hogy egyedüliként tartani tudja a francia tempóját, de aztán délután a csapat kérésére kissé visszavett, és az autóban sem érezte magát olyan kényelmesen, mint korábban.

 

Pedig a szerencse kezdetben Tänaknak kedvezett, amikor a péntek este vezető Ogier döntése, miszerint csak egy pótkereket vitt magával a reggeli gyorsaságikra, visszafelé sült el. Egy meggörbült felni miatt leeresztett a Toyota gumija, így a franciának a kerékcsere után három gyorsaságin keresztül ugyanazt a gumiszettet kellett használnia. Ogier és Tänak háromszor cserélt pozíciót, előbbi a nap felénél 3,5 másodperccel maradt le az észt mögött, amikor végre gumit lehetett cserélni.

A délutáni, legendás Monte Lerno szakaszon azonban Ogier már nem óvatoskodott. Mivel Tänak tempója egyre csökkent (a 2019-es címvédő arra utalt egy szakasz végi interjúban, hogy biztonsági menésre utasította a Hyundai), a nyolcszoros világbajnok már egy gyorsasági után visszavette a vezetést, és délután a Toyota GR Yarisszal háromszor is szakaszgyőztes időt autózott. Egy jó vasárnap Ogier-nek a horvátországi és portugáliai győzelmek után zsinórban a harmadik sikert jelentheti, és azt, hogy ő legyen a Szardínia-rali történetének legeredményesebb versenyzője.

„Ez egy hihetetlen nap volt összességében. Nagyon durva és nagyon kemény. A reggeli szakaszokon nem volt túl élvezetes vezetni, az egyik legdurvább körülmények között kellett mennünk, amit valaha láttunk. Ez tényleg a túlélésről szólt, és örülök, hogy ezt meg tudtuk tenni, különösen azután, hogy a nap első szakasza után elvesztettünk egy gumit. A délután teljesen más volt: sokkal kellemesebb volt vezetni. Visszatért az élvezet, és sikerült egy jelentősebb előnyt kialakítanom, szóval a mai este nagyon pozitív. Holnap szintén nehéz körülményekre számítunk, de akkor is szükségünk lesz némi sebességre, csak folytatni kell ugyanezt a megközelítést” – nyilatkozta az elégedett Ogier.

Thierry Neuville 24 pontos előnnyel érkezett Szardíniára (Elfyn Evans előtt), és úgy tűnt, hogy növelni fogja ezt a különbséget, miután a szombati nap elején az ötödikről a harmadik helyre lépett előre. A dobogós reményei azonban szertefoszlottak, amikor a 8. szakaszon későn fékezett egy jobbkanyarban, és Hyundai-jával lecsúszott az útról. Bár az autó karcmentesen megúszta, felült a hasa a padkára, és nem mozdult többet önerőből. Kacuta Takamoto így az első háromba került, de a japán versenyző nem sokáig örülhetett: Toyotájában váltóprobléma lépett fel, ami a 9. szakaszon végzetesnek bizonyult, és kiesett.

Az elöl zajló dráma megnyitotta az utat Dani Sordo (Hyundai) előtt, aki így felállhatott a képzeletbeli dobogóra annak ellenére, hogy nehezen találta meg a ritmust, közel két perccel maradt le csapattársa, Tänak mögött. A szintén önbizalomhiányos Evans pedig további 30,5 másodperccel volt mögötte. Grégoire Munster idén először került be az első ötbe az M-Sport Ford Pumával, míg a WRC2-t vezető Sami Pajari a hatodik helyet tartotta.

A vasárnapi finálé Algherótól észak-nyugatra található, és kétszer két gyorsaságit tartalmaz. Természetesen a verseny a bónuszpontokat hozó Wolf Power Stage-el zárul, közvetlenül a Földközi-tenger partján. A négy szakasz össztávja 39,30 kilométer lesz.

Az állás szombat este:

1 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2h39m43.2s

2 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +17.1s

3 Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +2m12.8s

4 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m43.3s

5 Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Puma Rally1 HYBRID) +5m28.8s

6 Sami Pajari/Enni Mälkönen (Toyota GR Yaris Rally2) +5m38.5s

7 Yohan Rossel/Benjamin Boulloud (Citroën C3 Rally2) +6m33.2s

8 Jan Solans/Rodrigo Sanjuan (Toyota GR Yaris Rally2) +6m45.2s

9 Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia RS Rally2) +8m12.1s

10 Martin Prokop/Michal Ernst (Škoda Fabia RS Rally2) +8m22.1s

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.26
Apró, ám felismerhető frissítéseket kap a Toyota legeladottabb modellje Európában. ..
2026.04.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Új autó, de miért ilyen kicsi? ..
2026.04.26
A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton....
2026.04.26
Újabb fordulat rajzolódik ki az orosz piacon: az elmúlt hónapokban látványosan megélénkült az....
2026.04.26
Vitézy Dávid a Telexnek adott interjúban kiemelte, Budapest számára is esélyt jelent az, ha....
2026.04.26
A Roadpol Operation Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) 2026.....
2026.04.26
A Martorellben gyártott kisautót és testvérmodelljét, a CUPRA Ravalt a Volkswagen Csoport....
2026.04.26
A Deák Ferenc hídon történt az a baleset, amelynek oka a figyelmetlenség volt. ..
2026.04.26
A súlyos gázolások jelentős része azért következik be, mert egy autós elengedi a gyalogost a zebrán....
2026.04.26
A trükkös 8-as kanyarról ismert versenypálya jövőre visszakerül a Forma-1-es autós gyorsasági....