önjáró technológia

Önjáró robotok szállíthatják ki az ételt az amerikai kollégiumokba

2019.09.15.

Az amerikai Starship Technologies vállalat nemrég jelentette be robotszállítási szolgáltatásainak kibővítését, melyre 40 millió amerikai dollárt fordít - írja a hirado.hu.

A vállalat célja, hogy két éven belül minden amerikai kollégiumba robotfutárok szállítsák ki a diákok által megrendelt ételeket. A hatkerekű kis járgányok már nem ismeretlenek az Egyesült Államok utcáin, házhoz szállításra már korábban is alkalmazták őket.

A cég azonban úgy véli, az egyetemisták körében is sikeres lehet a szolgáltatás, akik okos telefonjuk segítségével pillanatok alatt megrendelhetik a kívánt ételeket – írta meg a Theverge.com oldal.

Nem kell mást tenniük, csak letölteni a szolgáltatáshoz tartozó alkalmazást, majd kiválasztani, hogy mit szeretnének enni vagy inni, ez után pedig saját helyzetük megadásával az alkalmazás kiszámolja, hány perc alatt érkezik meg a robot a célponthoz. A rendelőnek ez után jeleznie kell egy kóddal, hogy megérkezett az egyébként folyamatosan nyomon követhető csomag, majd ezt követően kinyílik a lezárt csomagtartó.

A robotok az eddigi tapasztalatok szerint biztonságosan közlekednek, ugyanis még egyetlen balesetet sem okoztak. Ellopni sem érdemes őket, hiszen a beszerelt kamerák felveszik a tettest, a GPS pedig követi a robot koordinátáit. Ráadásul a robotokat felügyelő operátorok azonnal tudják értesíteni a rendőrséget is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.16
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs,....
2026.03.16
A japán pilóta és navigátora, Aaron Johnston a sok második hely után végre győzni tudott Kenyában a....
2026.03.16
A hétszemélyes Chery Tiggo 8 pont annyival ad többet a hetesnél, mint amennyit várunk: kényelmesebb....
2026.03.16
A high end analóg zene világában nem ritka, hogy egyetlen hangszedő vagy a lemezjátszó....
2026.03.16
Versenyezz, mérd fel a tudásod, és vidd el az 500.000 forintos fődíjat! NiT Hungary a Közúti....
2026.03.16
Közeledik az igazság pillanata: május 5-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2026 ....
2026.03.16
Nem elég a bírság és a jogosítvány elvétele: Olaszország mostantól technológiai alapon akadályozza....
2026.03.16
Amilyen gyorsan beköszöntött a tavasz, ugyanilyen friss lendülettel tartotta meg első idei....
2026.03.16
Az elektromos ID. Buzz valódi mindentudó: VW Bus-ként öt-, opcionálisan pedig hat- vagy hétüléses....
2026.03.16
Bennük is magyar szív dobog...méghozzá az EA888 R4 Otto 2.0L TFSi - írták a Facebook-oldalukon, és....