autósport

Opel Dakar Team: Országok és itinerek a sisakon

2014.12.21.

A bukósisak az autóversenyzõk védelmének fontos része. Tizenhét rétegû, szénszálas anyagból készül, s az utóbbi években jó néhány példát láthattunk arra, milyen hatalmas baleseteknél is képes megvédeni a versenyzõk fejét. A sisakok esetében tehát elsõdleges szempont a biztonság, ám az sem mindegy, hogy néznek ki. Az Opel Dakar Team versenyzõi pénteken kapták meg vadonatúj festésû sisakjaikat, amelyeket az idén is (mint 2001 óta mindig) Mike Tamás „álmodott meg”.

„Sok szép sisakunk volt már, de ezekre most azt mondom: tökéletesek. Nem csupán alkalmazkodnak a versenyautó új dizájnjához,„Sok szép sisakunk volt már, de ezekre most azt mondom: tökéletesek. Nem csupán alkalmazkodnak a versenyautó új dizájnjához, hanem szokás szerint személyre szabottak. Az enyémen az országok vannak, amelyeken áthaladunk az Africa Race során, Laci sisakjára itinereket festett Mike Tomi, a kamionos csapatunk tagjai pedig az MAN-hez méltó dizájnt kaptak. Mind gyönyörű – aprólékos, precíz munka eredménye” – mondta Szalay Balázs, aki csapatával hétfőn délután kel útra a Westend oldalából (Váci út 1-3.), hogy újra meghódítsa a Szaharát. Maga az Africa Race december 28-án az adminisztratív és technikai ellenőrzéssel kezdődik, az első szakasz pedig december 30-án rajtol Marokkóban. zo
kás szerint személyre szabottak. Az enyémen az országok vannak, amelyeken áthaladunk az Africa Race során, Laci sisakjára itinereket festett Mike Tomi, a kamionos csapatunk tagjai pedig az MAN-hez méltó dizájnt kaptak. Mind gyönyörû – aprólékos, precíz munka eredménye” – mondta Szalay Balázs, aki csapatával hétfõn délután kel útra a Westend oldalából (Váci út 1-3.), hogy újra meghódítsa a Szaharát. Maga az Africa Race december 28-án az adminisztratív és technikaellenõrzéssel kezdõdik, az elsõ szakasz pedig december 30-án rajtol Marokkóban. 
 
szép sisakunk volt már, de ezekre most azt mondom: tökéletesek. Nem csupán alkalmazkodnak a
„Sok szép sisakunk volt már, de ezekre most azt mondom: tökéletesek. Nem csupán alkalmazkodnak a versenyautó új dizájnjához, hanem szokás szerint személyre szabottak. Az enyémen az országok vannak, amelyeken áthaladunk az Africa Race során, Laci sisakjára itinereket festett Mike Tomi, a kamionos csapatunk tagjai pedig az MAN-hez méltó dizájnt kaptak. Mind gyönyörû – aprólékos, precíz munka eredménye” – mondta Szalay Balázs, aki csapatával hétfõn délután kel útra a Westend oldalából (Váci út 1-3.), hogy újra meghódítsa a Szaharát. Maga az Africa Race december 28-án az adminisztratív és technikai ellenõrzéssel kezdõdik, az elsõ szakasz pedig december 30-án rajtol Marokkóban. 
 
versenyautó új dizájnjához, hanem szokás szerint személyre szabottak. Az enyémen az országok vannak, amelyeken áthaladunk az Africa Race során, Laci sisakjára itinereket festett Mike Tomi, a kamionos csapatunk tagjai pedig az MAN-hez méltó dizájnt kaptak. Mind gyönyörû – aprólékos, precíz munka eredménye” – mondta Szalay Balázs, aki csapatával hétfõn délután kel útra a Westend oldalából (Váci út 1-3.), hogy újra meghódítsa a Szaharát. Maga az Africa Race december 28-án az adminisztratív és technikai ellenõrzéssel kezdõdik, az elsõ szakasz pedig december 30-án rajtol Marokkóban. 
 
szép sisakunk volt már, de ezekre most azt mondom: tökéletesek. Nem csupán alkalmazkodnak a versenyautó új dizájnjához, hanem szokás szerint személyre szabottak. Az enyémen az országok vannak, amelyeken áthaladunk az Africa Race során, Laci sisakjára itinereket festett Mike Tomi, a kamionos csapatunk tagjai pedig az MAN-hez méltó dizájnt kaptak. Mind gyönyörû – aprólékos, precíz munka eredménye” – mondta Szalay Balázs, aki csapatával hétfõn délután kel útra a Westend oldalából (Váci út 1-3.), hogy újra meghódítsa a Szaharát. Maga az Africa Race december 28-án az adminisztratív és technikai ellenõrzéssel kezdõdik, az elsõ szakasz pedig december 30-án rajtol Marokkóban. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....