ZalaZone

Orbán: Zalaegerszeg felkerült az autóipar európai térképére

2019.05.21.

A városról úgy beszélnek, mint a következő évtized egyik legfontosabb autóipari fejlesztési, kutatási helyszínéről - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a Zalaegerszegi Televíziónak adott interjújában.

A miniszterelnök a ZalaZONE járműipari tesztpálya első ütemének avatása kapcsán arról beszélt, hogy nemcsak mi látjuk magunk előtt ezt a jövőt, de a nagy nemzetközi cégek vezetői, a befektetők, a kutatók, az innovációval foglalkozó szakemberek is, akik már most dolgoznak a tesztpályán, és a jövőben is jelen lesznek itt. "Nemzetközi mércével is komoly ipari központ épült fel" - fogalmazott.

A nyugat-európai országok szerencsések, mert gazdagok és nagy iparvállalataik vannak, a gazdasági fejlődés pedig általában a nagy ipari cégek döntései szerint halad előre. "Mi a rossz oldalán voltunk a vasfüggönynek", ezért mi mindig szegényebbek voltunk, a cégeink is sokkal kisebbek, ezért, ha csak a cégeink fejlesztésére várunk, sokkal lassabb lenne a fejlődés, akkor ez a tesztpálya sem épült volna meg - emelte ki a kormányfő.

"Ilyenkor jön az állam, amelyik azt mondja (...), hogy nyúljunk bele a gazdaságba a fejlesztés oldaláról, és hozzunk létre valamit, amiről tudjuk, hogy szükség lesz rá, aminek van üzleti jövője", de kormánydöntés nélkül nem jönne létre. Ezért szánt a kormány 45 milliárd forintot erre a beruházásra - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor nagy jelentőségűnek nevezte, hogy az építkezés és a kutatási tevékenység egyszerre zajlik, és az első ütem gyakorlatilag önálló beruházásnak tekinthető. Hozzáfűzte, hogy a még formálódó elképzelések szerint egy harmadik fázisa is megvalósul majd ennek a nagyberuházásnak.

A miniszterelnök Zalaegerszeg közössége és a városvezetés pozitív, szorgalmas hozzáállását dicsérte, amivel megragadták a lehetőségét a gazdasági fejlesztéseknek. A zalai megyeszékhelyen néhány év alatt négyezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta 2,5 százalékos, és a város nagyon komoly fejlesztéseket tudott elindítani a Modern Városok Program keretében is - sorolta. Úgy vélekedett, hogy a város szerves fejlődésen megy keresztül, komoly regionális központ lesz Horvátország, Szlovénia és Ausztria közelségében.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....