Lada

Oroszországban 18 százalékkal nőtt az új autók eladása

2017.10.11.

- Oroszországban 148 371 új autót adtak el szeptemberben, ami 17,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő AEB által közölt adatok szerint az idei első kilenc hónapban értékesített új autók száma 10,6 százalékkal 1 millió 129 ezerre emelkedett.

Szakértők rámutattak arra, hogy Oroszországban hetedik hónapja tart az új autók eladásának a növekedése. Az értékesített új autók száma az év végéig elérheti az 1,58 milliót, ami 10,8 százalékos növekedés lenne tavalyhoz képest, azonban még így is igen messze áll a 2012-ben beállított, 2,935 milliós rekordtól. Idén szeptemberben is a Lada volt a legkeresettebb márka, 28,3 ezret adtak el belőle, 24 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.



A dobogó második helyén a Kia állt éves összevetésben 40 százalékos eladásnövekedéssel, a bronzérmes pedig a Hyundai lett az eladások 12 százalékos bővülésével tavaly szeptemberrel összevetve. Szeptemberben az eladott autómodellek alapján az első helyre a Kia Rio került, 10,4 ezret adtak el belőle. A második legkeresettebb modell a Lada Granta, a harmadik a Lada Vesta, a negyedik a Hyundai Solaris, az ötödik pedig a Hyundai Creta volt.

Oroszországban tavaly közel 1,42 millió autót értékesítettek, ami 11 százalék csökkenés 2015-höz képest, amikor ennél jóval nagyobb mértékben, 36 százalékkal zuhant az eladás.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....
2026.06.11
A fejlett robotika, különösen a humanoid rendszerek rendkívül dinamikus fejlődése az automatizálás....