autógyártás

Öt napra leállt a termelés a szerbiai Fiat-gyárban

2014.09.10.

Az alacsony kereslet, valamint az Oroszország és az Európai Unió közötti feszült viszony miatt öt napra leállt a termelés Kragujevacon.

 
A szakértők szerint további nehézségeket okozhat az is, hogy az Egyesült Államokba exportált 500L-es modellek egy részét műszaki hiba miatt vissza kellett hívni. 
A Fiat autógyár az idei év eddigi legnagyobb szerbiai exportőre, az év első hét hónapjában a kivitel 921,6 millió euró (291,631 milliárd forint) volt, 9,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Mindezek ellenére a gyár szeptemberben legalább öt napra leállt, és várhatóan októberben is lesz néhány munkaszüneti nap. Ennek oka a gyár közleménye szerint a gazdasági válság, valamint a gépjárművek európai és világpiacán zajló "események". 
 
Szakértők szerint ezeken túl a - leginkább az amerikai piacon eladott - 500L-es modell nem elég versenyképes már, és a gyárat is korszerűsíteni kellene, ahhoz pedig újabb befektetésekre van szükség - írta a honlapján a B92 televízió kedden. Stojan Stamenkovic gazdasági szakember szerint a hivatalos állásponttal szemben azért állt le a termelés, mert a Fiat nem gyárt új modelleket, a jelenlegiekből pedig még sok van raktáron, azoknak pedig egyelőre nincs piaca. 
 
Mahmud Busatlija befektetési szakember úgy véli: a gépjárműipart megviseli az ukrán válság, illetve az EU és Oroszország közötti viszony megromlása.
Tavaly mintegy 30 ezer 500 L típusú autót kellett visszavonni az amerikai piacról. Busatlija szerint annak ellenére, hogy akkor nem hangzott el, a hibás járművek a szerbiai gyárból származnak, ez is hatással lehet az eladások csökkenésére.
 
Hozzáfűzte még, hogy a Fiat-csoporton belül nem maradhat versenyképes a szerbiai gyár az európai piac stabilizálódása után sem, mert az évi 100 ezer személygépkocsit előállító kragujeváci üzem a legkisebb kapacitású Fiat-gyár. Lengyelországban például - folytatta a befektetési szakember - évente félmillió Fiatot állítanak elő. Emellett a kezdeti növekedést sem tudja megismételni a szerb Fiat. "A gyártás kezdetén az üzem évi 10 ezerről 100 ezerre növelte kapacitását. Ezt lehet, hogy 120 ezerre tudja még növelni, de az már nem túl látványos eredmény. Nem számíthatunk növekedésre befektetések nélkül" - értékelte Busatlija.
 
Annak ellenére, hogy a Fiat Szerbia legnagyobb exportőre, már tavaly is jelentős anyagi gondokkal küzdött, és állami támogatásra szorult. A kragujeváci gyár jelenleg valamivel több mint 3 ezer dolgozót foglalkoztat. Bezárásáról egyelőre nem esett szó. Az olasz Fiat és a szerb kormány közötti szerződés 2018 végén jár le, amikor bármelyik fél eladásra kínálhatja fel tulajdonrészét. A kragujeváci vállalatban a szerb államnak 33, az olasz Fiatnak pedig 67 százalékos részesedése van.
Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....
2026.06.10
Június közepén ismét a kerékpárosoké lesz a főszerep a Csallóközben: 2026. június 14-én, vasárnap....
2026.06.10
Egy héten keresztül kétkerekű járműveket ellenőrzött a rendőrség. Az eredmények egyértelműen....
2026.06.10
Az új Q7* modellel az Audi egy rendkívül sikeres örökségre épít az SUV-szegmensben. A közkedvelt....
2026.06.10
Június 6-án késő délután az állami közlekedési hatóság civil rendőrautója egy lengyel rendszámú....