parkolás

A parkolás bárkiből kihozza az állatot!

2023.07.05.

Történet faragatlan autósokról, trágár intelmekről és egy finomlelkű hölgyről, aki olaszos eleganciával száll harcba a vadság ellen.

 

Továbbra sem fogok foglalkozni olyan táblákkal, amelyek arra utasítanak, hogy megfelelő, legális helyen parkoljak le, mondjuk egy étteremnél vagy egy sporteseményen, mert tudom, hogy az a tábla annak az érdekeit szolgálja, aki kitette, nem mindenki másét. Keresek magamnak helyet a füvön vagy a kijelölt hely mellett az ajtó közelében, részben azért, mert lusta vagyok, részben meg mert szeretem, ha megúszok valami csínyt.

Jobb híján a buszmegálló is megteszi (motorionline.com)

Ez az idézet James Fallon kaliforniai pszichiátertől, az emberi viselkedés professzorától származik. A remek humorú, az élet minden területéről magvas gondolatokat közlő idegtudósnál jobban aligha lehetne megfogalmazni azt az attitűdöt, ami a „vad parkolókat” jellemzi. Így hívják olaszul azokat, akik – magyarul – szabálytalanul hagyják az autójukat az utakon. Igen, konkrétan az utakon, ugyanis ez a „vad” jelző elsősorban nem azokat illeti, akik egy kicsit csámpásan állnak be két autó közé, vagy csupán figyelmen kívül hagyják a megállni tilos táblát, hanem azoknak a közössége ez, akik tényleg bárhol leállítják a kocsijukat.

Ez már nem is dupla, hanem tripla parkolás (palermo.mobilita.org)

Olaszországban ennek a civilizálatlan szokásnak különösen nagy tradíciója van. A pénzbírság és a vezetői engedély pontvesztése valahogy teljesen az érdeklődési körükön kívül eső tényezők. Pedig a „vad parkolás” akár a magánlaksértés bűncselekményét is kimerítheti, illetve természetesen törvénysértő akkor is, ha ezzel a sofőr akadályozza egy autóbusz vagy egy mentőautó áthaladását.

Hogy fog életet menteni? (genovatoday.it)

A desztináció eléréséhez az olaszok számára igazán nem fontos tényező, hogy hol hagyják a verdát. Járdaszigeten, út közepén vészvillogóval, zebrán, dupla parkolással lezárva az előttük állókat. Élvezik a káoszt, az édes élet természetes velejáróját. Aztán meg lárifáriznak és „che cazzo”-t óbégatnak, ha valaki ellenük manőverezik. 

 

A Blue Line fél órára blokkolta a forgalmat (filodirettomonreale.it)

Persze, lehetnek olyan esetek, amikor a jármű vezetője kénytelen megszegni a KRESZ-t, hogy megmentse magát vagy másokat a súlyos személyi sérülés közvetlen veszélyétől (sürgősen az orvosi rendelőbe kell menni, tájfun közeledik stb.). De a törvényszegő magatartás mögött általában nem ilyen nyomós indok áll. És mikor betelik a pohár, a taljánok elkezdenek cetlizgetni: feliratokat ragasztanak az autókra.

A tested rendben lehet, de a fejed, az egy f...! (informazionequotidiana.it)

Tudják a szüleid, hogy a pénzt kidobták arra, hogy egy idiótát tanítassanak? (motori.news)

Az én helyemet akarod? Kelljen a fogyatékosságom is! (sociale.it)

És persze vannak a finomlelkűek is, akik a józan észre próbálnak hatni. Erre példa egy hölgy, aki az Észak-Olasz Bolzanóban az alábbi feliratot tette a háza kapujára: 

Kérem, csak kis/közepes méretű járművekkel parkoljanak itt. Különben a szemben lakó hölgy nem tudja manőverezni az autóját a kertjébe/ből. Köszönöm. Egy hölgy.

Signora Anonymous tehát nem válogatás nélkül mond nemet, hanem a nagyméretű autók tulajdonosaira korlátozza az imát. Az egyik legudvariasabb tábla, amit valaha is láttunk ebben a témakörben. Hogy működni fog-e? Reméljük. Én még hiszek az emberi nagyságban, és a mondás erejében: Bátorsággal eljuthatsz messzire, kedvességgel bárhová.

Forrás: Instagram

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....