baleset

Péntek déli halálos sztrádabaleset cserbenhagyással és teljes útzárral

2023.02.10.

Egy 39 éves férfi vesztette életét - a gépkocsi sofőrje az autóból kiszállt, majd segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről.

Egyelőre ismeretlen okból az M0 autóúton a főváros felé vezető szakaszán, 2023. február 10-én 12 óra 30 perc körül egy személygépkocsi hátulról nekiütközött egy teherautónak. A baleset következtében a személyautó 39 éves utasa a helyszínen meghalt, a 30 éves utasát könnyű sérülésekkel vitték kórházba.

A gépkocsi sofőrje az autóból kiszállt, majd segítségnyújtás nélkül a helyszínről elmenekült. A rendőrök a gépkocsi vezetőjének felkutatására és elfogására a szükséges intézkedést megtették. A mentési munkálatok és a helyszíni szemle idejére a balesettel érintett útszakaszt a rendőrök teljes szélességében lezárták.

A Szigetszentmiklósi Autópálya Alosztályának munkatársai megkezdték a baleset körülményeinek vizsgálatát.

Frissítés:

Az utinform.hu azt írta, hogy a baleset az M0-ás autóút déli szakaszán, az M5-ös autópálya felé, Szigetszentmiklós térségében, a 19-es kilométernél történt. A 16 órási állapot szerint a külső sávot lezárták, mellette két sáv járható, de jelentős, több kilométeres még a torlódás. Ez utóbbihoz köthetően a 11-es kilométernél egy kisteherautó kamionnal koccant össze, a külső sávot foglalják el a sérült járművek.



További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Az Európai Bizottság új Automotive Omnibus csomagja akár tíz évre befagyasztaná a kis elektromos....
2026.05.01
Tavaly első alkalommal versenyezett a balatonfőkajári versenypályán a superbike-világbajnokság....
2026.05.01
Május 1-jén újabb elektromos buszok állnak forgalomba. Velük együtt összesen már 45 új elektromos....
2026.05.01
A Burgenland Card több mint 300 látványossághoz biztosít hozzáférést a térségben, beleértve sok....
2026.04.30
Vendég - Kovács Bálint motorversenyző ..
2026.04.30
Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám....
2026.04.30
Kína specifikus, a piac helyi elvárásait és szokásait figyelembe vevő spin-off márkát hoz létre a....
2026.04.30
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja....
2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....