közlekedés

Péntek estétől vasárnapig lezárják a ferihegyi gyorsforgalmi utat

2014.06.13.

Ma este 10 órától vasárnap 18 óráig lezárja a ferihegyi gyorsforgalmi út egy szakaszát a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), emiatt megváltozik több, a kőbánya-kispesti buszvégállomásról induló járat útvonala és a 3-as metró menetrendje is.

A BKK tájékoztatása szerint a Sibrik Miklós úti felüljáró felújításának újabb ütemében elbontják az elhasználódott tartóelemeket. Emiatt a Ferihegyi repülőtérre vezető útnak a Lehel utca és a buszterminál közötti szakaszát 22 órától vasárnap 18 óráig teljesen lezárják, a forgalmat pedig elterelik.

Hétfőre, azaz 16-ára, valamint 19-ére és 22-ére virradóra a Sibrik Miklós úti felüljárót zárják le teljes szélességében. Szombaton és vasárnap a 3-as metró menetrend szerint közlekedik, de a Határ úti állomáson másik szerelvényre kell átszállni reggel 6 és este fél 11 között. Ugyanebben az időszakban a 200E reptéri busz terelt útvonalon közlekedik.


A munkálatok miatt vasárnap, 18-án és 21-én este 10 órától üzemzárásig módosított útvonalon közlekedik a 68-as, a 85-ös, a 98-as, a 151-es, a 202E, valamint éjszaka a 909-es és a 968-as járat. A felüljáró felújítását áprilisban kezdték, és várhatóan 2016 első feléig tart.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....