- Emlékszem, hogy ültem apám szívódízel Peugeot 504-es szedánjának a hátsó ülésén, és nem bírtam levenni a tekintetem a hatalmas, kerek műszerekről – összegzi egyetlen mondatban Pásztor Tamás, mi késztette arra, hogy első veterán Peugeot-jának, a sorozatunk első cikkében bemutatott 404-es szedánnak a megvásárlása után néhány évvel ismét útra keljen, és egy 504-es Coupéval térjen haza. Ekkor 2006-ot írtak, és a hollandiai kereskedés, amelyben megpillantotta a lírai vonalú kétajtóst, nem tudta, milyen kincs van a birtokában. (Korábbi írásunkat itt olvahatják.)

- Amerikai autókra szakosodott cég volt, nem is tudom, hogy kerülhetett hozzájuk a kupé. Túl akartak adni rajta, nem foglalkoztak vele. Ma már más volna a helyzet, igazi kincs egy ilyen tetszetős, korai példány, akkor viszont szerencsém volt. Arra ügyeltem, hogy ne legyen hiányos, hogy meglegyen minden alkatrésze, beleértve a díszítőelemeket is, mert ezeket rendkívül nehéz pótolni.” – avat be bennünket hitvallásába Tamás.

„Ha saját célra, használatra veszünk veterán autót, ne próbáljunk spórolni azon, hogy rossz állapotú, teljes körűen felújítandó példányt veszünk. A restaurálás ugyanis előre nem látható tempóban viszi a pénzt és az időt, és hacsak nem valami nagy értékű kincset szereztünk be, amiért sorba áll a piac, jó eséllyel többet költünk az autóra a végén, mint amennyit ér. Minél jobb állapotú, és feltétlenül hiánytalan autót kell keresni, úgy viszonylag gyorsan és fájdalommentesen használatba vehetjük az autót.”

Tamás tudta persze, hogy a ránézésre jó állapotúnak tűnő karosszéria alatt mi vár rá, viszont a hajtáslánc és a többi fődarab rendben volt, és nem hiányoztak a beszerezhetetlen apróságok. Ráadásul pont olyan kivitel volt, amit mindig is szeretett volna: első szériás, hátul csíklámpás, elöl négy kocka fényszórós példány – ez az a stílus, amit a 2018-ban bemutatott Peugeot e-Legend tanulmányautó olyan pontosan megragadott.

Olyannyira korai volt az autó, hogy még az 1,8 literes benzinmotort szerelték bele – később 2,0 literes soros négyhengeres, majd a második szériától V6-os motorok kerültek a motortérbe.

Az 504 persze nem csak elegáns, de minden szempontból kiváló autó is. Ez volt az első olyan Peugeot, amelyet – az alapkiviteltől eltekintve – nem merev hátsó híddal, hanem független hátsó felfüggesztéssel szereltek. Ez jóval kényelmesebbé és stabilabbá tette a 404-esnél (amely műszakilag ugyan az elődje volt, ám az eltérő számrend jól mutatja, hogy a Peugeot magasabbra pozícionálta az új modellt.)

A kupé az afrikai terepralik verhetetlen bajnokának bizonyult, nem utolsósorban megbízhatósága miatt, hiszen akkoriban a versenyzők maguk szerelték az autót, a magukkal vitt szerszámok és cserealkatrészek segítségével.

Hogy mennyire kiváló autó volt az 504-es, jól példázza, hogy a rendkívül pragmatikus Enzo Ferrari maga is évekig járt egy limuzinnal, majd egy kupéval. Az utóbbit Ferrari jó barátja és üzleti partnere, Sergio Pininfarina tervezte, ahogy a kabriót is.

Ma az utóbbinak nagyobb az ázsiója, de annak idején, újonnan olcsóbb volt, mint a kupé. „Egyrészt a kupé rögzített teteje sokkal szebben adja ki a formát, mint a vászontető, másrészt merevebb is a keménytetős kivitel – a szépség és a jobb vezethetőség egyformán szerepet játszhatott abban, hogy a korabeli vevők többre értékelték a kupét” – elmélkedik Pásztor Tamás, aki az autó vásárlásakor maga is választhatott volna egy kabriót a kereskedés kínálatából, ám eszébe sem jutott ez a lehetőség.

„Nem tudom az okát, de mindig is kupéban gondolkodtam. Az esztétikum mellett közrejátszhatott az is, hogy mindennapi használatra szántam, márpedig egy kabrió közép-Európában nem alkalmas erre. Ha tűz a nap, megsülünk, ha gyorsan megyünk, nagy a huzat, ha felhúzom a tetőt, kényelmetlenül szűk. Családos autónak a kupé sokkal alkalmasabbnak tűnt.”

Hogy valóban alkalmasabb-e, az egyelőre elméleti kérdés maradt, mert Pásztor Tamás az elmúlt másfél évtizedben nem jutott el oda, hogy teljesen felújítsa az 504-es Coupét. „Mindig volt valami, ami miatt félre kellett tenni. Egyszerre soha nem lett volna rá időm. Amellett ugyanis, hogy három méterről nagyon jól mutat, közelről, de pláne a fedeleket felnyitva pontosan látszik, hogy a karosszériát az alapoktól fogva kell felújítani – vagy mondjuk így: újragyártani.

Néhány éve már ott tartottam, hogy nekilátok, hiszen az 504-es volt az, amely (még ha limuzinként is) elindított a Peugeot-rajongás útján. Aztán közbejött valami teljesen váratlan, ami felborította minden tervünket: a márka első újkori luxusautója, amelyről azt hittem, egész Európát bejárhatom érte, úgysem találok belőle. Végül aztán a Csillaghegyen jött velem szembe egy gyönyörű, eladó példánya…”

Az 504-es Coupé tehát továbbra is türelmesen várja, hogy visszatérhessen az aktív szolgálatba. Tamás pedig - mozgásképes-e az autó vagy sem -, ugyanúgy rajong érte, mint gyűjteménye összes többi tagjáért. Cikksorozatunk következő részeiben velük: az 504 Coupé közvetlen elődjével, valamint a restaurálását meghiúsító csodával is megismerkedhetünk.

Az autók iránti rajongáson is túlmutató, záró tanulságként pedig álljon itt Tamás első meglepetése, amikor beült frissen vásárolt autójába. „Rápillantottam a műszerfalra, és elképedtem: sehol a hatalmas műszerek, amikre emlékeztem, felnőtt léptékkel nézve már arányos, elegáns és kecses órák sorakoztak a volán mögött. Ennyit a gyerekkori emlékekről…” 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!