General Motors

A profittermelést tűzte zászlajára a GM Europe 2016-ban

2016.01.10.

A veszteséges 2015-ös mérleg után Karl-Thomas Neumann, GM Europe ügyvezető biztos nyereséget remél 2016-ban egy német magazin riportja szerint.

A General Motors korábbi célkitűzése szerint az Opel és Vauxhall márkákat magába foglaló európai divízió 2016-ra profitábilis működést kell produkáljon, ugyanis legutóbb 1999-ben könyvelhettek el nettó nyereséget az öreg kontinensen zajló működésükből. Egy Auto Bildnek adott interjúban Neumann így nyilatkozott: „a fordulat nehéz lesz, de eltökélten dolgozunk az áttörésen. Ennek érdekében több területen alkalmaztunk költségcsökkentést, valamint az új Astra tavaly októberi piaci bevezetése révén biztató jeleket kaptunk arra vonatkozólag, hogy elérjük a kitűzött célt.”

Karl-Thomas Neumann, GM Europe ügyvezető a 2015-ös Frankfurti Autókiállításon tartott új Astra premierjén

A folytatásból az is kiderült, hogy a vásárlók által egyre több opciós tétel megrendelésének köszönhetően mindkét márka nagyobb haszonnal értékesít az Uniós piacokon. „Korábban e téren hátrányban voltunk a riválisainkkal szemben” – nyilatkozta az ügyvezető. Az elmúlt hónapokban regisztrált veszteség hátterében az oroszországi piacon elszenvedett kereskedelmi visszaesés áll, mely terület a harmadik legnagyobb felvevő piacot jelenti a GM Europe számára.

A General Motors szerint az európai divizió üzemi eredménye (EBIT) 2015 harmadik negyedévében 200 millió dolláros veszteséget produkált szemben az előző évi 400 milliós hiánnyal. Ez a mérleg visszaesést jelent, hiszen a második negyedéves jelentésben 0.0-ás EBIT-ről adott számot a GM. Arra a kérdésre, hogy 2015-ben sikerült-e nyereséget termelnie a cégnek, Neumann válasza egy határozott nem volt, sőt! Neumann azt is elmondta, hogy volt olyan negyedév, amikor a „fekete sávot súrolták” a mutatók, ugyanakkor jelentős veszteségcsökkentést sikerült elérnünk a maradék ¾ év során.

Forrás: autonews.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....