SZEnergy Team

Prototípus kategóriában is indul a Széchenyi István Egyetem világcsúcstartó csapata

2026.01.09.

Tavaly ünnepelte fennállása huszadik évét a világ legsikeresebb energiahatékony járművét fejlesztő hallgatói versenycsapata, a négyszeres világbajnok és világcsúcstartó SZEnergy Team. Ennek alkalmából a közelmúltban nagyszabású rendezvényen idézték fel a gárda történetének emblematikus pillanatait, de emellett bemutatták az idei autó terveit is.

 

A győri Széchenyi István Egyetem néhány gépészmérnök-hallgatója 2005-ben úgy döntött, az órai kereteken túl is kihívásokat keres, és dr. Varga Zoltán oktató vezetésével elkezdte egy alternatív hajtású jármű építését a Széchenyi Futamra. A többi történelem: a csapat SZEnergy néven debütálásként megnyerte a Shell Eco-marathon verseny napelemes kategóriáját, majd 2022-ben felért a csúcsra: a városi kisautó kategóriában világrekorddal utasította maga mögé a mezőnyt, és ezt azóta háromszor is megismételte.

A Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata, a SZEnergy Team tagjai az általuk fejlesztett, különleges kialakítású autóval. (Fotó: Dudás Máté/Széchenyi István Egyetem)

A megalakulás huszadik évfordulója alkalmából a csapat a szokásos, design freeze elnevezésű rendezvényét ezúttal múltidézéssel egészítette ki, valamint összes korábbi járműgenerációját felvonultatta a helyszínen, a trófeagyűjteménnyel együtt.

„Az egyetem alapküldetése, hogy a hallgatóit sikeres szakmai pályára készítse fel” – fogalmazott köszöntőjében dr. Friedler Ferenc professzor, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese. Hozzátette: a SZEnergy Team nemcsak folyamatosan az élen marad, hanem jelentősen jobb eredményt is ér el riválisainál, ami azt mutatja, valami speciális tudással és megújulási képességgel rendelkezik. „Talán ez a siker titkos összetevője” – jegyezte meg.

Az eseményen a csapat bemutatta idei fejlesztéseit, amelyek közül gépészeti oldalról a legfontosabb a regeneratív fékezés megvalósítása: az autó a fékezésből keletkező energiát is fel tudja használni. Megemlíthető még az alumínium pedálbox lecserélése karbon-kompozitra, ami növeli a jármű megbízhatóságát és súlycsökkenést is eredményez. Ezekről Madarász István, a gépészeti részleg vezetője beszélt.

„A menetoptimalizációs szoftverünk nagy szerepet játszott az elmúlt évek sikereiben, hiszen képesek voltunk a jármű és a pálya modellezésével meghatározni az ideális fogyasztáshoz tartozó sebességgörbét. Az idei szezonban ezt fejlesztenénk tovább, így a járműdinamikai modell élőben futna menet közben a járművön, amellyel a mostaniál is jobb energiamérleget tudnánk felállítani” – tájékoztatott Timár András, az elektronikai részleg vezetője, aki további fejlesztésekről is beszámolt: többek között várható a lámpák cseréje és egy online telemetriai rendszer megvalósítása is.

Az autonóm részleg felelős az önvezető funkciók megvalósításáért. A csapat célja, hogy az eddigi hardverrendszert lecserélje, amely akár 25 százalékkal csökkentheti a fogyasztást és könnyebben szerelhető panelhez vezetne. „Szoftveres téren a legfontosabb az útszegmentációs modellünk fejlesztése. Jelenleg csak a vezethető és nem vezethető útfelületet észleljük, de a jövőben további osztályok jelennek majd meg, és képesek leszünk érzékelni a pálya szélét, a pályavonalakat, amelyek precízebb útvonaltervezést tesznek lehetővé” – hangsúlyozta Halir Szabolcs részlegvezető.

A SZEnergy új irányát meghatározó bejelentés az esemény végéig váratott magára. Novák Bence csapatvezető kifejtette, hogy a tagok további szakmai fejlődése érdekében új kihívásokat keresnek, amihez remek alapot nyújt a Shell Eco-marathon szabályváltozása, amelynek értelmében egy csapat két kategóriában is indulhat a versenyen. Ezt kihasználva az eddigi városi kisautó koncepció mellett megkezdték egy prototípus jármű fejlesztését is, amelynek egészen más szabályoknak kell majd megfelelnie.

„Ez az autó sokkal áramvonalasabb lesz, három kerékkel, a pilóta pedig nem ülő, hanem fekvő állapotban vezeti majd a járművet. A járművet még hatékonyabbra kell terveznünk, elektronikai szempontból is bonyolult feladat előtt állunk. A tervünk az, hogy 2027-ben már részt veszünk ezzel az autóval a Shell Eco-marathonon” – zárta szavait a csapatvezető.

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..