Győr

QP 3: hengerfejek a Renault-nak és a Volvónak

2018.09.12.

A Qualitative Production Gépipari és Kereskedelmi Zrt. történetének legnagyobb beruházását hajtotta végre. Szeptemberben felavatták a vállalat harmadik termelőüzemét, ahol robotizált gyártósorokon nagy szériában hengerfejeket munkáknak meg az ugyancsak Győrben levő, mexikói tulajdonú Nemak Kft.-nek. Az ünnepélyes avatáson a kormányt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Győrt Borkai Zsolt polgármester képviselte.

Megcsináltuk – ezekkel a szavakkal köszöntötte a népes üzletemberekből és politikusokból álló vendégeket Bogisich Ferenc, a QP Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója. Felidézte, világszínvonalú csarnokot akartak létrehozni és a hitük is megvolt hozzá, hogy erre képesek. A teljes beruházás 6,2 milliárd forintba került, amelyhez egyedi kormánydöntés alapján 1 milliárd 549 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak. A hatezer négyzetméteres termelőüzemben 120 új munkahely jön létre.

Vadonatúj csarnok zöld mezős beruházásban. A magyar kormány is támogatta.

Már elkezdtük a próbagyártást, a Nemak megbízásából a Renaultnak és a Volvónak munkálunk meg hengerfejeket, mindkét cégnél teljes mértékben elégedettek, így ma megkezdődik a szériagyártás – fogalmazott az ünnepélyes megnyitón Bogisich Ferenc. A tulajdonos-vezérigazgató köszönetet mondott a kormánynak és a városnak a támogatásért.

A QP3 – így jelölik a harmadik csarnokot

Az autóipari beszállítókkal szemben támasztott igények folyamatosan növekednek, a partnerek nagyobb megmunkáltságú, magas minőségű alkatrészeket szeretnének minél rövidebb határidővel kapni egyre nagyobb volumenben – vélekedik Bogisich Ferenc. -  A QP Zrt. ezt felismerve döntött úgy, hogy robotizált gyártósorok üzembe helyezésével hajtja végre új beruházását, ami egyben jelentősen növeli a cég hatékonyságát is.

Az átadott 6000 négyzetméteres üzemcsarnok alapvetően megváltoztatja a cég teljesítőképességét. A QP3 az elmúlt tíz évben megszerzett szakmai tapasztalatokra épít, a beruházással a cég kapacitása megduplázódik, az új üzemben robotizált gyártósorokon folyik a termelés. A tulajdonos a fejlesztéstől azt is reméli, hogy a már aláírt szerződéseken túl cége az Audi első körös, első magyar tulajdonban lévő hengerfej-beszállítója lesz és ezzel ipartörténelmet ír.

Globalizáció: Japán robotok Magyarországon a mexikói Nemak megbízásából dolgoznak.

A cég már a QP2-üzemben is alkalmaz robotokat részfeladatok ellátására. A QP3 esetében a teljes termelési folyamat automatizált. A QP mérnökei az autóiparban jól ismert Enshu japán gépgyártó cég szakembereivel közösen dolgozták ki a technológiát, illetve a gyártási folyamatokat. A gépek és készülékek számos elemét, alkatrészét a QP. Zrt. egyedi gyártással foglalkozó üzletága állította elő. Ez jól mutatja azt, hogy a cég saját komplexitásából hogyan képes profitálni.

A város nevében Borkai Zsolt polgármester gratulált a beruházáshoz, mint fogalmazott, Bogisich Ferenc rekordgyorsasággal és nagy bátorsággal vágott neki a beruházásnak, amellyel munkahelyeket és innovációt teremt a városban. A polgármester beszélt arról is, a város kiemelt feladatának tekinti, hogy olyan gazdasági környezetet teremtsen, amelyben a vállalkozások versenyképesek lehetnek. Ennek jegyében csökkentették az iparűzési adó mértékét.

A termelés elindítása: Borkai Zsolt Győr polgármestere, Bogisich Ferenc tulajdonos-vezérigazgató,, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő.

Szijjártó Péter beszédében kifejtette, elementáris erejű változások zajlanak a világban, a modern kori ipari forradalom új versenyhelyzetet teremt a vállalatoknak éppen úgy, mint az országok. Magyarország azzal nevezett be a versenybe, hogy nálunk a legalacsonyabbak a cégeket terhelő adók, a legrugalmasabbak a munkaerőpiaci szabályok és a duális képzéssel segítik a cégek szakemberigényének kielégítését.

A modern kori ipari forradalmat az autóipar vezényli és a világ vezető autóipari vállalatai szerint Magyarországon érdemes beruházni – fogalmazott Szijjártó Péter. - Ezt mutatja, hogy nemrég az Audi Győrben elindította az e-motorok gyártását, a Mercedes Kecskeméten elkezdte építeni második gyárát, a Peugeot Szentgotthárdon gyártja új modelljeibe a motorokat, a BMW Debrecen mellett fog gyárat építeni, és épül Zalaegerszeg mellett az önvezető járművek tesztelésére alkalmas tesztpálya.

A miniszter hozzátette: e beruházások nyertesei a hazai kis- és közepes vállalkozások. Ezt mutatja a QP Zrt. 6,2 milliárd forintból megépített gyártóüzeme, amelyet a kormány egyedi kormánydöntéssel 1,5 milliárd forinttal támogatott, hogy ez a lépés legyen az utolsó abban a folyamatban, amellyel a QP Zrt. az Audi első körös hengerfej-beszállítójává válhat.

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....