Kína

Radikális megszorítások a szolgálati autók használatában Kínában

2014.07.18.

Kínában radikálisan csökkentik az állami autóparkot, aminek következtében jelentős mennyiségű használt autó kerül a piacra, gépkocsivezetők veszítik el eddigi állásaikat, de a hazai autógyárak új lehetőségekhez jutnak.

A kommunista párt és a kormány által frissen kiadott rendelkezés szerint a központi kormányszerveknél még az idén be kell fejezni a takarékosság jegyében indított "reformot", míg a helyi kormányzatok kapnak még egy évet. Az állami vállalatoknak és intézeteknek 2-3 év jut az átállásra. A még nem használt autókat árverésen kell értékesíteni, a bevétel a költségvetést illeti. A folyamatot már korábban elindították, az új dokumentum annak felgyorsítását szolgálja.
 
A végrehajtás irányelvei szerint az érintett alkalmazottak, vezetők beosztásuktól függően utazási költségtérítési keretet kapnak 500, 800, illetve 1300 jüan (18500-29600-48000 forint) értékben. Kitérnek arra is, hogy az eladások következtében munkájukat veszítő sofőrökről "megfelelő módon" kell gondoskodni.
 
Kínában a hivatalos autók magáncélú használata, a fényűző fogadások és a külföldi utak, vagyis az úgynevezett "három közkiadás" az elmúlt években rendszeresen visszatérő elemei voltak a pazarló kormányzatok, illetve vezetőik bírálatának a közvélemény fórumain. Az állami számvevőszék a múlt hónapban nyilvánosságra hozott jelentése szerint a központi kormány 38 intézményében és a hozzájuk tartozó csaknem 390 hivatalban csak tavaly 4,2 milliárd jüant (155,3 millió forint) költöttek autókra.
 
A China Daily című angol nyelvű napilap azt közölte, hogy bár hivatalos adatot ezzel kapcsolatban nem adtak ki, de becslések szerint több mint 2 millió állami autó futhat az ország útjain. Egy a lapnak névtelenül nyilatkozó illetékes úgy vélte, az állami autók használata egyharmad részben szolgálati célú, míg egyharmad részben a vezetők, egyharmad részben pedig a sofőrök magáncéljait szolgálja.
Az újság egy másik cikkében külön foglalkozik azzal, hogy a "reformnak" köszönhetően némileg meg fog nőni a piacon nem igazán jól teljesítő kínai márkájú autók értékesítése. Az új beszerzések esetén ugyanis a központi ajánlás kizárólag kínai márkákat sorol fel. Az elmúlt három évtizedben az állami autók külföldi márkájúak voltak, így meghatározó módon eleinte Toyota Crown, majd Audi A6 típusúak.
Májusban a kínai hadsereg napilapja arról számolt be, hogy több mint ezer hazai gyártású Vörös Zászló (Hung Csi) H7 típusú autót rendelt meg és kapott a kínai Népi Felszabadító Hadsereg azt követően, hogy a külföldi márkákat kizárták a közbeszerzési pályázatokból. Ez volt a harmadik modell, amelyet a kínai gyártású autók közül rendszeresítettek. Kiválasztásába több tucat szakértőt vontak be.
Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....