ralikrossz

Ralikrossz Eb - Tíz magyar versenyző áll rajthoz a nyirádi idénynyitón

2023.04.16.

Kilencedik alkalommal rendeznek ralikrossz Európa-bajnoki futamot Nyirádon, és amint az az eseményt felvezető sajtótájékoztatón elhangzott, tíz magyar versenyző áll majd rajthoz az április utolsó hétvégéjén sorra kerülő szezonnyitó viadalon.

A szervezők részéről Gyuris Orsolya elmondta, április 27-én 17.30-tól megnyitó ünnepséget rendeznek Tapolcán a Fő téren, ahol versenyautókat állítanak ki és a szurkolók a versenyzőkkel is személyesen találkozhatnak.

"Idén három fő újítást tervezünk, ami meghatározza az Európa-bajnoki futamra való felkészülést. Az egyik, hogy a pálya kritikus pontját felújítottuk, a másik új lelátók építése, a harmadik pedig a családok megcélzása egy játszótér kialakításával. A depót az idén mindenki látogathatja, és ott megnézheti a csapatok felkészülését" - tette hozzá.

Gyuris Orsolya arról is beszélt, hogy az Eb idénynyitó viadalán két betétfutamot terveznek, az egyik a Magyarországon újdonságnak számító crosscar, a másik pedig a Super Touring Cars kategória versenye lesz. Elárulta, hogy kifejlesztettek egy mobiltelefonos applikációt is, ami a kontinensviadal történetében újdonságnak számít, s ebben a versenyhétvége programja mellett minden versenyzőről részletes információk találhatók meg.

A Nyirád Racing Centerben sorra kerülő szezonnyitó Eb-futamon a tíz magyar induló közül hatan a legmagasabb kategóriának számító ERX1-ben, négyen pedig az ERX3-ban indulnak.

Kárai Tamás, a nyirádi versenypálya tulajdonosa, ötszörös magyar bajnok egy Audi S1 volánja mögött áll rajthoz, és a tervei szerint az Eb-sorozat mind a hat fordulóján részt vesz majd az idén.

"A pálya néhány részen nagyon kigödrösödött, ennek megoldására egy stabilizáló anyagot használtunk, és a tesztek alapján jól sikerült a felújítás, minimális mértékben kopott a pálya a felújított részeken" - mondta a tavaly az Eb-összetettben ötödikként záró Kárai, akinek versenyautóját a közelmúltban a háromszoros Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes Andreas Bakkerud tesztelte. A norvég versenyző az idénynyitón a Kárai Motorsport színeiben indul.

"Nagyon sokat segített, az autót teljesen átállította, és miután kipróbáltunk új beállításokat, az autó gyors lett, ezért bízunk abban, hogy ez a versenyen is így lesz" - jelentette ki Kárai, akinek elsődleges célja döntőbe jutni a hazai futamán.

Az április 29-30-án sorra kerülő Eb-futamon Kárai mellett ERX1-ben Koncseg Zoltán, ifj. Kiss László, Mózer Attila, Mózer Márk, valamint Benyó Máté indul magyar részről, míg az ERX3 géposztályban Szíjj Zsolt, Répási Róbert, ifjabb Ficza Ferenc és Körmöczi Balázs lesz érdekelt.

Amint az a sajtótájékoztatón elhangzott, Kárain kívül Koncseg, Szíjj és Körmöczi az idény összes Eb-viadalán részt akar venni. Ami a teljes mezőnyt illeti, Nyirádon az ERX1 kategóriában 19-en, ERX3-ban pedig 13-an indulnak.

A versenyhétvégére bérletek és napijegyek április 23-ig kedvezményes áron vásárolhatók meg a Nyirád Racing Center hivatalos weboldalán, a 12 év alatti gyerekek pedig állóhelyen ingyen tekinthetik meg a kétnapos eseményt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.29
A Renault és a Roland-Garros hosszú távú partnersége idén egy újabb izgalmas mérföldkőhöz érkezett....
2026.04.29
Nem fogja hagyni az FIA, hogy a Forma–1 csapatai előnyszerzésre játsszák ki a rajtok....
2026.04.28
Az ausztrál kamionok nem a formájukkal, hanem a 3-7 pótkocsiból álló szerelvényekkel keltenek....
2026.04.28
A kompakt elektromos SUV és Sportback nevű kupé testvére jobb minőségű belső térrel, gyorsabb....
2026.04.28
Még a legelhivatottabb Ferrari-rajongókat is meglepte, hogy mennyit kóstál a márka első elektromos....
2026.04.28
Itt debütált a hosszú tengelytávú iX3 és i3, valamint a frissített 7-es sorozat is. ..
2026.04.28
A Chery csoporthoz tartozó AiMoga vállalat megkezdte humanoid robotjának online értékesítését. ..
2026.04.28
Egyszerre közel 11 ezer járművet képes befogadni a fedélzetére. ..
2026.04.28
Kína és az Európai Unió az év elején született ármegállapodás révén „puha landolást” ért el az....
2026.04.28
A sorozatgyártásban kínált első BMW-féle MINI modell 2001. április 26-án gurult le az oxfordi üzem....