ralikrossz

Ralikrossz - Wieszt Jankó harmadik a vb-futamon Nyirádon

2024.07.28.

A harmadik helyen végzett Wieszt Jankó a Magyarországon első alkalommal sorra kerülő ralikrossz világbajnoki versenyhétvége szombati első napján rendezett döntőben.

A Korda Racing által felkészített Renault Mégane típusú versenyautóval induló hazai pilóta a két szombati előfutam után a harmadik helyen állt a kilenc indulót felvonultató vb-viadalon, majd a délutáni elődöntős futamában harmadik lett, így jutott be a fináléba. A döntőt a finn Niclas Grönholm nyerte, másodikként a norvég Ole Christian Veiby zárt.

A világbajnoki fordulóval azonos helyszínen és időpontban az Európa-bajnokság aktuális fordulóját is megtartják a Nyirád Racing Centerben. A kontinensbajnokság két kategóriájában szombaton két előfutamot rendeztek, ezeket követően az Euro RX1-ben Koncseg Zoltán a legjobb magyar, ő a negyedik helyen áll.

Antal István a hatodik, Mózer Márk a hetedik, Kárai Tamás a kilencedik, Benyó Máté a 10., Mózer Attila a 12., Kiss László a 14., Held Zoltán pedig az utolsó, 17. helyről várja a vasárnapi folytatást.

Fotók forrása: hirado.hu/Race1.net

Az Euro RX3-as géposztályban két előfutam után az ötödik helyen álló Szabó Krisztián a legjobb magyar, míg Trepák Andor a hatodik, Ferjáncz András a 11., Végh Tamás a 12., Kovács Sámuel a 13., Körmöczi Balázs pedig a 14., utolsó helyen áll.

Vasárnap a világbajnoki mezőnynek újabb előfutamokat, elődöntőket, majd finálét rendeznek Nyirádon, az Eb mindkét kategóriájában pedig a harmadik és negyedik előfutamot, valamint az elődöntőket és a döntőket bonyolítják le.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....