Opel

Rekord létszámmal zárt az ötödik Opel sokadalom

2015.05.22.

A tavalyihoz képest 10 százalékkal több látogató regisztrációjáról és megjelenéséről adtak számot az Opel Magyarország sajtó osztályán, a hét elején. A színes programoknak köszönhetően a látogatók – kortól és nemtől függetlenül - élményekben gazdagon térhettek haza, ugyanakkor a szervezők számára igencsak magasra tette a lécet a hétvégi esemény.

Szöveg: Horváth Miklós, Fotó: AutoMotor TV

Késő esti Tankcsapda koncert nélkül is 28 ezer ember volt kíváncsi az immár hagyomány szerint megrendezett Opel családi napra. Idén már ötödik alkalommal gyűltek össze a márka hívei a Hungaroringen, és ez alkalommal az ünneplés apropóját a Szentgotthárdon készülő motorok adták, melyek ma már a rüsselsheimi márka minden modelljében megtalálhatók. „Négy éve az Opel magyarországi indulásának huszadik évfordulóján indult el a kezdeményezés, melynek progressziója révén eljutottunk oda, hogy tavaly a Monza tanulmányautó bemutatójával megspékelt összejövetelen már 25 ezren voltak jelen” – tájékoztatott bennünket Dános András az Opel Magyarország kommunikációs vezetője.

Képre kattintva galéria nyílik

A legnagyobb változást ebben az évben az jelentette, hogy a paddock területén felállított színpadon egymásnak adták át a stafétabotot a fellépők a nap folyamán, ennek okán nem kellett késő estig várniuk azoknak, akiket a zenei programok motiválták leginkább. Délelőtt 11 órától az Alma Együttes zenélt, aztán az Animal Cannibals, a Hősök, az Irigy Hónaljmirigy, később pedig a Balkán Fanatik és Kallay Saunders András is színpadra lépett, soul és pop-rock dalaival szórakoztatva a közönséget, majd a 10 éves Irie Maffia zárta a koncert menüsorát.

Az autók szerelmesei mindeközben statikus kiállításon nézelődéssel és pálya programokkal múlathatták az időt, melyhez az égiek is áldásukat adták, ugyanis a reggeli órákban még kicsit felhős volt az ég, déltájt viszont már igazi májusi napsütésben zajlottak az események. A kiállított új modellek – melyek motorterében többek között a szentgotthárdi gyártású 1,0 és 1,6 literes aggregátok lapultak – legalább olyan nagy érdeklődésre tartottak számot, mint például a márka történetében mérföldkőnek számító oldtimerek és youngtimerek. Az idei év újdonságai között a Corsa E, és az Adam Rocks vitte a prímet, azonban a modellváltás előtt álló Astrákból is akadt egy-egy szemet gyönyörködtető darab az importőr által kiállított autók között, miközben a pályán szebbnél szebb OPC Astrák, Insigniák és Corsák rótták „taxiként” a köröket.

Az Opel tulajdonosok által felsorakoztatott autók között pedig az egyszerű bevásárló autótól az extrém tuningon átesett modellekig minden kategória képviselve volt. Az életkorára való tekintettel elsők között említendő, mint legenda, az Opel Kapitän, amit a Manták, Asconák és a kilencvenes években népszerű Vectrák és Calibrák követtek, melyek az oldtimer minősítés előterében állnak jelen pillanatban. Senatorokat csak elvétve láttunk, viszont egy Omega bigfoot rendkívűl látványos parádét csapott, úgyhogy gumifüst helyett egy kis zúzással fokozták a szervezők a hangulatot.

A gyerekek és édesanyák számára is tartalmas programokat nyújtott a rendezvény, míg előbbiek számára egy gyereknap minden kelléke rendelkezésre állt (ugráló vár, vattacukor, rendőr- és tűzoltóautók), az anyukák kedvére való időtöltés is biztosított volt az igazi szépségszalonná varázsolt boxokban. Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója szerint az ünneplésre többek között az is okot adott, hogy tavaly hazánkban az Opel immár négy egymást követő évben a legsikeresebb személyautó márka volt, ötven százalékkal növelte eladásait, több mint 10 ezer autót értékesítve. Az idei év célkitűzése nem más, mint ezt a pozíciót megtartani és tovább növelni az értékesítési darabszámot 2015-ben - tudtuk meg az ügyvezető korábbi nyilatkozatából.

Veres Zoltán légiparádéjával szó szerint magasra került a léc

A következő évben az Opel magyarországi jelenlétének 25 éves jubileumát fogjuk ünnepelni a Hungaroringen, ebből következik, hogy a minden korosztálynak jó szórakozást és fesztivál élményt garantáló rendezvény mellett újfent különleges modellek bemutatójával és igazi versenyautós programokkal várjuk majd az érdeklődőket – zárta gondolatait Dános András.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....