Generali Biztosító

Rekord mértékű működési eredményt ért el a Generali tavaly

2018.03.20.

- Kiemelkedő eredményeket ért el az olaszországi központú Generali csoport tavaly: működési eredménye rekordnagyságot, 4,89 milliárd eurót ért el, adózott eredménye pedig 2,1 milliárd euróra nőtt.

Európa harmadik legnagyobb biztosító társasága az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kiemelte, hogy működési eredménye 2,3 százalékkal nőtt, ami az életbiztosítási, a befektetési és vagyonkezelési üzletágaknak, valamint a költségcsökkentési célok korai teljesítésének köszönhető. Az adózott eredmény 1,4 százalékkal emelkedett, míg a 13,4 százalékos sajáttőke-arányos megtérülés túlmutat a kitűzött 13 százalékos stratégiai célon. A díjbevétel enyhén, 02, százalékkal 68,5 milliárd euróra csökkent.

A cég menedzsmentje az eredmények ismeretében részvényenként 0,85 euró osztalékra tett javaslatot, ez 6 százalékkal múlja felül a 2016-os osztalékot. Az életbiztosítási üzletág termékeinek jövedelmezősége nőtt, az új szerzés értéke 53,8 százalékkal emelkedett. Az élet szegmens nettó pénzbeáramlása elérte a 9,7 milliárd eurót, európai szinten az egyik legmagasabb eredményt mutatva a szektoron belül. Az életbiztosítási tartalékok 4,2 százalékkal nőttek. A nagy európai versenytársak között 92,8 százalékos kombinált hányaddal a Generalié a legjobb eredmény. Tovább erősödött a vállalatcsoport tőkehelyzete, a gazdasági szolvencia ráta elérte a 230 százalékot.

Az 1831-ben alapított Generali csoport több mint 60 országban van jelen. A világszerte több mint 74 ezer alkalmazottat foglalkoztató és közel 55 millió ügyfelet kiszolgáló csoport egyike a vezető nyugat-európai biztosítótársaságoknak, valamint egyre fontosabb szereplője a közép-kelet-európai és ázsiai piacoknak. A Generali 1989-ben tért vissza Magyarországra és 2014 óta a Generali Biztosító révén van jelen a magyar piacon. A Generali már alapítása után egy évvel, 1832-ban megkezdte működését Pesten.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....