Ferrari

Rekordnyereséggel zárta a negyedévet a Ferrari

2017.11.03.

Bár ebben a Forma-1-es szezonban a Ferrarinak már nincs esélye bajnokságot nyerni, az olasz luxusautó gyár kiugróan jó üzleti eredményekkel vigasztalódhat.

A vállalat nettó nyeresége a harmadik negyedévben 24 százalékkal 141 millió euróra, a kamatfizetés, adózás és értékcsökkenés nélkül számított eredménye (EBITDA) 31,8 százalékkal 266 millió euróra emelkedett. Az árbevétel 836 millió euró volt, 6,7 százalékkal haladta meg a tavalyi harmadik negyedévit. 

A vállalat adósságállománya 636 millió euróról 485 millió euróra csökkent. A Ferrari megemelte az idei eredményvárakozását is, eszerint az EBITDA az idén el fogja érni az 1 milliárd eurót a korábban tervezett 950 millió euróval szemben. A befektetők azonban kevesellték ezt, így a vállalat részvénye másfél nap alatt 3,5 százalékkal esett a milánói tőzsdén.

Sergio Marchionne, a Ferrari elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy az eredmény megfelel a várakozásoknak, és bejelentette, hogy a cég jövőre új modellekkel jelentkezik. Figyelmeztetett: a Ferrari 2020 után szakíthat a Forma-1-gyel, ha az új tulajdonosok az olasz cég érdekeivel ellentétes irányba viszik el a versenyt.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.02
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és....
2026.09.02
A gyermekek biztonságos közlekedése állt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti....
2026.09.02
Jelentős a torlódás az M1-es autópályán mindkét irányba Komárom és Tata között, aki teheti az 1-es....
2026.09.02
A hosszú nyári autós utazások nemcsak a sofőrt, de az autót is próbára teszik. Az autópályás tempó....
2026.09.02
Az elektromos autók meglepően rövid idő után kerülnek ki a forgalomból Norvégiában, sőt bizonyos....
2026.09.02
A Volkswagen konszern márkáiból 2026 első hét hónapjában több mint 19 ezer darab autót helyeztek....
2026.09.02
A megengedett sebesség másfélszeresével száguldozó autóst mértek be a rendőrök. ..
2026.09.02
Trükközni próbált a simlis sofőr. ..
2026.09.02
Felkötheti a gatyáját, aki az A-szegmensben próbálna labdába rúgni a BYD mellett. ..
2026.09.01
 A "Wirtschaftswoche" üzleti magazin szerint az igazgatótanács  egyhangúlag úgy döntött, hogy a....