közlekedésbiztonság

Rémisztően sok a munkahelyi baleset az utakon

2017.07.06.

Az európai utakon bekövetkező balesetek 40 százaléka hivatással összefüggő, azaz vagy munkához, vagy munkába járáshoz kapcsolódik. Míg a közlekedési balesetek halálos áldozatait tekintve stagnálás látszik a trendekben, addig a munkáltatóknak egyre inkább meg kell küzdeniük ezzel a kihívással, derül ki az ETSC Európai Közlekedésbiztonsági Tanács legfrissebb kutatásából.

Az Európai Unióban az elmúlt három évben nem csökkent a közúti közlekedési baleset halálos áldozatainak száma. Az EU közútjain 25.671 fő veszítette életét 2016-ban, és ennek jelentős része a munkával vagy a munkahelyi ingázással volt összefüggésben. A pontos százalékos arányt ugyan nehéz kiszámolni az egyes tagállamok részben eltérő statisztikái miatt, de a szakemberek úgy becsülik, hogy a hivatáshoz kapcsolódó halálesetek aránya mintegy 40%.

„Bár számos kiváló példát tudnék felsorolni kis- és nagyvállalatoktól a közlekedésbiztonság területén tett erőfeszítéseiket tekintve, ezres nagyságrendű azoknak a cégeknek a száma, akik egészen egyszerűen homokba dugják a fejüket a munkavállalóik mindennapi közlekedéséhez kapcsolódó kockázataival kapcsolatban” – fejtette ki álláspontját Antonio Avenoso, az ETSC ügyvezetője.

„Számos vállalat hibásan teherként fogja fel a közúti kockázatok kezelésének kérdését, pedig ez sokkal inkább egy lehetőség. A kockázatok rendkívül hatékonyan csökkenthetők tudatos útvonaltervezéssel, célzott közlekedésbiztonsági tréningekkel, valamint biztonságosabb gépjárművek beszerzésével. Ráadásul ezáltal a biztosítási költségek is csökkenthetők, és ugyancsak csökken a munkából való kiesés mértéke, és nem utolsósorban a társaság megítélése is javul. Látszik, hogy a munkáltatóknak rengeteg teendőjük van ezen a területen, a kutatásunkból az is kiderül, hogy ehhez segítségre és támogatásra van szükségük a tagországok kormányaitól és az Európai Uniótól.”- tette hozzá Avenoso.

Rohanunk a munkába, majd onnan haza. Ez mind-mind kockázat. (kép: arla.co.uk)

Az adatgyűjtési módszerek továbbfejlesztése az egyik kulcsa a hivatással összefüggő balesetek számának csökkentésére. A tapasztalatok szerint az Európai Unió tagországainak rendőrhatóságai nem egységesen regisztrálják a baleseti adatokat, és sok esetben az adatfelvétel részletessége, pontossága is hagy kívánnivalót maga után. Mindemellett a hivatással összefüggő közúti baleseti haláleseteknek még nincsen EU szinten egységes definíciója. Mindez arra enged következtetni, hogy a probléma súlya alulbecsült, például azért, mert a baleset további résztvevői és a munkába ingázók által elszenvedett halálos balesetek besorolása nem megfelelően kategorizált.

A közúti közlekedésben meghalt személyek száma 2010-2020 között (a szaggatott vonal a 2020-ig tartó tervezett csökkenés mértékét jelzi) (forrás: etsc.eu)

A kutatásban résztvevő szakemberek szerint a kormányzatnak és a hatóságoknak kell élen járniuk jó gyakorlatokkal, például olyan hivatáshoz kapcsolódó közlekedésbiztonsági programokkal, amit a versenyszféra résztvevői könnyedén át tudnak ültetni a saját gyakorlatukba.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Magam sem értem, hogy miért, de mostanság a csapból is ez a téma folyik, így gondoltam ideje....
2026.06.14
Hárman meghaltak, egy embert pedig még keresnek, miután összeütközött egy vitorlás és egy katamarán....
2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....
2026.06.14
Bourdais-ék drámája után a testvérautónak áll a zászló Le Mans-ban, de a #8-as Toyota és a #20-as....
2026.06.14
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel. ..
2026.06.14
A Wallis Csoport portfólióvállalatainak árbevétele 2025-ben 30 százalékkal, 912 milliárd forintra....
2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....