Külföldi hírek

Repülési kiállítás: több milliárdos szerződések

2013.08.30.

2009 óta először kötött több milliárd dollár értékű haditechnikai szerződéseket a Roszoboronexport a Moszkvai Nemzetközi Repülési és Űripari Kiállításon (MAKSZ) - jelentette a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.

Alekszandr Mihejev, a cég vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy olaszokkal közösen gyártanak majd új repülőgépeket, és azokat harmadik piacon értékesítik. Az egyezményeket a Finmeccanica és az OMASUD olasz cégekkel kötötték. A Finmeccanicával egyebek között a rádióelektronikai rendszerekkel felszerelt Be-200-as többfunkciós, és An-140-es, illetve An-140-100-as típusú szállítógépek gyártásáról állapodtak meg. Az OMASUD-dal a Be-112-es repülőgépeket fogják közösen előállítani.
    

A MAKSZ-2013 kiállításon és vásáron az orosz MIG repülőgépgyár egy indiai céggel összesen 55 millió dollár (több mint 12 milliárd forint) értékű szerződést írt alá, amelynek értelmében Mig-29-es repülőgépeket javító központokat hoznak létre.
   

Mihail Pogoszjan, a cég elnöke közölte, hogy eddig 12 milliárd dollár (több mint 2700 milliárd forint) értékben kötöttek szerződéseket állami megrendelések teljesítésére. Elmondta, nem tervezik, hogy a T-50-es (PAK-FA) vadászgépen kívül más ötödik generációs harci repülőgépet gyártsanak. A cég robotgépek fejlesztésén dolgozik, szintén az állami fegyverkezési program keretében.
   

A Ria Novosztyi összefoglalója szerint a Zsukovszkijban szeptember elsejéig tartó nagyszabású repülő-műszaki vásáron az orosz védelmi minisztérium és Rosztyeh hadiipari konszernhez tartozó kalugai rádióműszaki kutató-fejlesztő intézet a Szu-30SZM harci repülőgépeken alkalmazható különleges, a rádióelektronikai harchoz használt rendszer létrehozására kötött szerződést 1,6 milliárd dollár (bő 360 milliárd forint) értékben.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..