Mi kerül ezen ennyibe

A rezsióradíj, avagy mi kerül ebben ennyibe?! (4. rész) – A műhely szakmai irányítása, továbbképzések

2020.10.16.

A vállalkozás növekedése során figyelembe kell venni a megfelelő struktúra kiépítését. Ennek megoldásai között szerepel a műhelyek és telephelyek számának gyarapítása, valamint a dolgozók több műszakban való alkalmazása. Felmerül tehát a kérdés – ilyen esetben ki végezheti el a tevékenységek szakmai irányítását?

 

A javítási/karbantartási munkák szakmai irányításával és ellenőrzésével egy személyt is meg lehet bízni, ha ezek felügyelete biztonságosan és elvárható gondossággal ellátható. Ebben az esetben az irányítást végző személy képesítését a közös irányítás alá tartozó munkahelyeken a dolgozók összlétszámának, illetőleg az ezekben üzemeltetett járművek számának megfelelően kell megállapítani.

Az egyes műlyekben, telephelyeken az azok közös irányítását végző személy utasításának átvételére, a munka elosztására és az utasítások szakszerű teljesítésének ellenőrzésére legalább szakmunkás képesítéssel rendelkező személyt kell kijelölni.

Ha a közös irányítás alá tartozó munkahelyen a dolgozók műszakonkénti létszáma és üzemeltetett járművek darabszáma az előző cikkben meghatározottak szerinti, a megbízottnak legalább a szakiránynak megfelelő mestervizsgával, illetőleg középfokú képesítéssel kell rendelkeznie.

Egyszemélyes műhely

Egyszemélyes szervezet esetében a járműszerelő, a gépjármű-villamossági javító és a karosszériajavító tevékenységek elvégzéséhez legalább mestervizsga szükséges.

A jármű ápoló, gumiabroncsjavító, autófényező, hűtőjavító, autókárpitos, autórugó javító, akkumulátorjavító, gumiszerelő és kerékkiegyensúlyozó, alváz-és ürevédelem valamint egyéb ipari tevékenységekhez kapcsolodó szakmai munkák elvégzéséhez legalább az előírt képesítés és két év szakmai gyakorlat szükséges.

Gázüzemanyag-ellátó berendezés javításához kapcsolódó járműfenntartó tevékenységeket legalább autószerelő vagy autóvillamossági szerelő mestervizsgával, továbbá gázautó-szerelő szakképesítéssel lehet elvégezni.

 

 

A jogszabályi kötelezettségen felül

Belátható, hogy az előírásokon felül szakmai továbbképzések szükségesek a munkakörök hosszútávú betöltéséhez. A márkaszervizekben a gyártó előírja a munkatársak képzését, melyekhez akár műhelyjogosultságokat is köthet. Habár ezeket a tanfolyamokat a márka szervezi, a műhelyek számára minden beiratkozása százezer forintos nagyságrendű tételt jelent.

Arról nem is beszélve, hogy a továbbképzések napjain a munkatársak nem végeznek tevékenységet a műhelyben, így a kihasználtság számításánál figyelembe kell venni az alkalmazottak szabadnapjai mellett a továbbképzéssel töltött munkanapokat is.

A független műhelyek esetében sem elhanyagolhatók a képzések, hiszen a technológiai újdonságok idővel ott is lecsapódnak.

Jogosultság-kiegészítések

A jogszabály jelenleg nem ismeri még a szeptemberben indult Gépjármű mechatronikus és Gépjármű mechatronikai technikus szakmákat, melyek a klasszikus autós szakmákat váltották fel.

Az Alternatív járműhajtási technikusok képzése már korábban elkezdődött, sokan el is végezték, de az elektromos és hibrid járművel szervizelési jogosultságai a mai napig nem megoldottak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.02
Amint visszavonták az elektromos autók után járó szövetségi támogatást, visszaesett az amerikai....
2026.05.02
A Condor német légitársaság csütörtökön ünneplte az új Budapest–Frankfurt járatának elindítását. A....
2026.05.02
A közelmúltban különleges unboxing eseménynek lehettek tanúi a Soproni Egyetem munkatársai, hiszen ....
2026.05.02
 Mindössze néhány órával azután, hogy megkapta a jogosítványát, egy tinédzser autóbalesetet....
2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....