Brit ellen brit ellen nyert a pert, miközben a kínaiakat nem izgatták jogi problémák és 2014-ben Gonow GX6, illetve Land Wind X7 jelzéssel gátlástalanul gyártani kezdték a Range Rover Sportot.

A sikeres modelleknek mindig több követője akad: negyedszázada a JLR engedélyével forgalmaztak Honda jelvényes Land Rovereket a japán és észak-amerikai piacon. Az üzleti sikerek nem voltak viharosak, annál nagyobb hullámokat vert fel az Ineos Grenadier, melynek példáját más gyártók is követték.

Miután a Land Rover leállította a klasszikus Defender gyártását, gyorsan akadt követője. Nagy kérdés volt, hogy mutáns, vagy arcátlan másolat? Mert első látásra feltűnő a hasonlóság a régi Landy és az Ineos Grenadier között. Nem véletlenül, hiszen mindkét terepjáró szögletes karosszériába öltözött. Szerkezetileg is sok a rokonvonás, mert masszív létraalvázra épülnek és ajtózsanérjaikat sem rejtették el a tervezők, ahogy a kívülre szerelt pótkereket sem.

A Grenadier ötlete egy brit vegyipari nagyvállalkozótól származik, és az Ineos petrolkémiai cég alapító tulajdonosa, Sir Jim Ratcliffe nem akart jogtalanul másolni, de amikor kudarcba fulladtak tárgyalásai a Jaguar-Land Roverrel a 2016-ig gyártott régi Defender jogainak és gyártósorának megvásárlásáról, akkor úgy döntött, hogy ötletével továbbra is életben tartja az egyszerű és klasszikus terepjárót.

Aztán jött a jogi hercehurca, melynek keretében a Jaguar Land Rover négy éven át próbálta bíróságon levédetni az ős Defender formáját az Egyesült Királyságban, ahol először 2019-ben vesztett pert. Az ítéletben döntő szerepet játszott a brit Szellemi Tulajdon Hivatalának véleménye, mely szerint a Land Rover Defender külső jegyei nem eléggé egyedülállóak ahhoz, hogy le lehessen azokat védetni.

Ami érdekes álláspont, hiszen a hasonlóság vitathatatlan, annak ellenére, hogy a Grenadier dizájnjában vannak eltérések. A bírósági ítéletre reagálva a JLR azzal érvelt, hogy a Defender külsejét már sikeresen levédette más piacokon, ahol elismerték, hogy „A Land Rover Defender egy ikonikus jármű, ami része a Land Rover múltjának, jelenének, jövőjének.”

2020. augusztusában megszületett a fellebbezhetetlen verdikt, mely szerint felismerhető a hasonlóság az Ineos Grenadier és a Defender előző generációja között, de a Land Rover ennek ellenére sem kaphat védelmet a dizájnra. Mellékesen nem kicsi a formai rokonság a G-Mercedesszel sem...

Igazán robusztus munkagép lett a Grenadier, mely képességeivel és formájával kirí a divatos SUV-mezőnyből. Az Ineos főnök Ratcliffe megbízta barátját, a hajótervezéssel foglalkozó Toby Ecuyert a Grenadier dizájncsapatának vezetésével, az Ineos Automotive vezérigazgatójává pedig Dirk Heilmann vegyészmérnököt tette meg.

A hajtáslánc a 4x4-es műfajban profi osztrák-kanadai Magna Steyertől származik. Az első és hátsó merev tengelyek a traktorgyártó Carraro termékei, a motorok a BMW-től érkeznek: a Grenadier háromliteres, hathengeres 265-370 lóerős teljesítményű benzinesekkel és dízelekkel, valamint nyolcfokozatú és felezős ZF automata sebességváltókkal készül.

Az 1948-as ős Landyhez hasonlóan a Grenadier legtöbb karosszériaeleme is alumíniumból készül, de nem sík, hanem némileg hajlított ablakokkal, a terepjáró menetkész tömege 2,5 tonna. A Grenadiert 1,8 millió kilométeres tesztprogramon nyúzták és az Ineos Automotive évi 25 ezer jármű gyártását tervezi.

Ennél jóval szerényebb elképzelései vannak két másik Defender-klónt fejlesztő cégnek. Skócia egyetlen járműgyártója, a Fering startup két évig dolgozott a Pioneer modellen, miközben a Munro elkészítette az Mk1-es terepjárót,

Az akkumulátoros-elektromos hajtásláncot galvanizált - 5 mm vastag - lemezekből szerkesztett acél térvázra építették, a karosszéria teljesen alumínium elemekből állt össze.

A két villanymotor teljesítménye 300 vagy 381 LE, a nyomaték mindkét esetben 700 Nm, kétféle akkumulátor (61 kWh vagy 82 kWh) maximális hatótávolság 306 km, de ami a lényeg, hogy a Munro K1-es egy feltöltéssel 16 üzemórát tud dolgozni kemény terepen is.

Alapáron 7 kW-os a fedélzeti töltő jár hozzá, az opciós 22 kW-ossal fél óra alatt tölti nyolcvan százalékra az akkumulátort. A 381 lóerős változat 4,9 másodperc alatt gyorsul százra és 130-as tempóra képes.

Az alacsony fordulaton (5-8000/perc) dolgozó és finoman szabályozható 40 kg-os hajtómotor kifejezetten terepjárásra készült, ráadásul féknyomatéka is magasabb, ami sáros utakon különösen előnyös.

A Munro K1-es hasmagassága 48 centi, gázlómélysége 80 centi, első terepszöge 84°, hátsó terepszöge 51°, rámpaszöge 148°. Az egy tonnával terhelhető Munro Mk1-es 3,5 tonnás fékezett utánfutót vontathat, platójára felfér egy Euro-raklap.

A cég idei terve ötven autó, jövőre pedig átköltöztetik az összeszerelést a Glasgow mellett épülő új gyárba, ahol évi 250 autóval indulnak, majd 2027-re felfuttatják a gyártást évi 2500-re. A brit piacon a Munro Mk1 alapára £49,995.

Nem maradhat ki a klón kollekcióból egy fiatal elektromos márka, melyről már korábban írt az autószektor a minimálautókról szóló összeállításban. A New York állambeli Hobart városban működő Bollinger Motors elsőként épített univerzális elektromos munkagépet, mely konstrukciójának köszönhetően akár négyméteres csövek, faanyagok szállítására alkalmas anélkül, hogy túl lógna a járművön.

A tengelyre épített villanymotorok és padlózatba süllyesztett akkumulátorok lehetővé tették, hogy az orr-részben felszabaduljon a klasszikus motortér, mely így csomagtartóként szolgál, ráadásul összenyitható az utastérrel, így négy személy és rengeteg rakomány szállítására képes.

Egyszerűségben az autó túl tesz klasszikus ősén, a Defenderen: oldalablakai kézzel csúsztathatók, műszerfala szigetelt és vízsugárral takarítható.

A légkondicionálós Bollinger B1-es két hátsó 220 voltos csatlakozójáról bárhol lehet villany-fűrészelni, vagy más munkaeszközt használni, igaz, ilyenkor persze fogy az egyébként háromszáz kilométeres útra töltött akkumulátor kapacitása.

A történelmi hűség kedvéért íme még néhány rokon: 2008-ban mutatta be az Iveco a Massif, majd a Campagnola terepjárót. A Panda és a Sedici után ez volt a Fiat csoporthoz tartozó következő 4×4-es modell. A Massifot az olaszok a spanyol Santanával közösen fejlesztették és gyártották, műszakai alapjául az Iveco Daily 4×4 változata adta, a klasszikus létravázra szerelt karosszériát Giugiaro tervezte, stílusában a Fiat Campagnolát idézte. Az olasz Defendert háromliteres, 145 lóerős teljesítményű dízel hajtotta felezővel ellátott hatfokozatú kézi váltón át, állandó összkerékhajtással.

Masszív építést a hátsó futómű laprugója és merevtengelye garantálta, a Massif készült rövid tengelytávú háromajtós, hosszú tengelytávú ötajtós és pick-up változatban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!