rolleresek

Rolleresek forradalma: 30-40 ezer kétkerekűt használhatnak közlekedési eszközként

2022.03.22.

A Jövő Mobilitása Szövetség szakértőinek számításai szerint 30-40 ezer rollert használhatnak jelenleg közlekedési eszközként Magyarországon - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.

A közlemény szerint jellemzően 4-8 kilométert tesznek meg egy-egy eszközzel. Ez a táv a koronavírus-járvány ideje alatt nőtt meg 2 kilométerről, aminek hátterében valószínűleg a közösségi közlekedés nagyobb arányú elkerülése áll. A rollerek segítségével 30-40 perces autóutak, hosszan tartó parkolóhely-keresések 8-10 percre csökkenthetők - jelezte a szövetség. A szervezet több mint 700 megkérdezett közreműködésével online kutatást végzett tavaly. A hazai válaszadók mintegy 70 százaléka közölte azt, hogy vezetett már valamilyen elektromos járművet. Közülük a legtöbben, 96 százalék elektromos autót vezetett, ezt követte 32 százalékkal a roller, 30 százalékkal az e-bicikli, 18 százalékkal a segway és 15 százalékkal a robogó.

A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy egy saját tulajdonú e-roller az eszköz vételárán felül nagyon olcsó közlekedési eszköz, 20-40 kilométeres hatótávra elegendő feltöltése 20 forint alatti költséget jelent. A rollerek ingyen szállíthatók a közösségi közlekedésben, de összecsukva elférnek egy kisebb méretű autó csomagtartójában is, tehát alkalmasak arra, hogy használójuk messzebb parkolva, onnan rollerrel érkezzen meg a céljához.

A szervezet közleményében kitért arra is, hogy a kerékpárok esetében sokkal egyértelműbb a szabályozás, de a rolleresekre egyelőre semmilyen előírás nem vonatkozik. A mikromobilitás dinamikusan fejlődő piac, ezért a jövőben a városok fejlesztésénél számolni kell ezeknek az eszközöknek a meglétével is. Egyelőre a közösségi rollerek parkolása rendezetlenné teheti a városképet, a probléma kezelésére egyre több helyen hoznak létre virtuális vagy fizikai dokkoló állomásokat.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..
2026.11.08
Újabb modellel bővül az ukrán hadsereg amúgy is rendkívül sokszínű drónparkja: ezúttal egy kétéltű....
2026.11.08
A gödöllői versenyző hamar összeismerkedett a vb-ről származó, csúcstechnikájú Rally1-es....
2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....