Forma 1

Roy Nissany sok újítást tesztelt a Williamsben

2020.08.17.

 A magyar kötődésű autóversenyző, Roy Nissany elmondta, sok újítást kellett kipróbálnia a Williams tesztpilótájaként a hétvégi Forma-1-es Spanyol Nagydíj során.

"Nagyon jó érzés volt hivatalos versenyhétvégén Forma 1-es autót vezetni. Egy kicsit izgultam is, de ezt háttérbe kellett szorítanom, mert sok újítás volt, amit tesztelni kellett" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornán a Magyarországon nevelkedett izraeli Nissany, aki először ült szabadedzésen a Williams autójában.

Tavaly év végén Abu-Dzabiban egy Forma 1-es teszten már vezethette az istálló autóját, ám versenyhétvégén először kapott szerepet. A Forma 2-ben is szereplő 25 éves versenyző elmondta, nehéz a tesztpilóták helyzete, ugyanis egyszerre kell teljesíteniük a csapat által kiadott feladatokat, miközben a figyelmet is fel kell hívniuk magukra.

 "A csapaton belül nagyon jó, baráti hangulat uralkodik, ugyanakkor természetes, hogy van egy kis verseny a pilóták között, hiszen mindenki szeretne magának egy Forma 1-es ülést. Én saját magamra és a munkámra koncentrálok, látjuk a fejlődést és reméljük a legjobbakat" - közölte. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..
2026.11.08
Újabb modellel bővül az ukrán hadsereg amúgy is rendkívül sokszínű drónparkja: ezúttal egy kétéltű....
2026.11.08
A gödöllői versenyző hamar összeismerkedett a vb-ről származó, csúcstechnikájú Rally1-es....
2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....