Scout

Scout: a rendeléseink 80%-a hatótáv-növelős

2025.11.13.

Nem véletlenül próbálkoznak a kínaiak is ezzel a technológiával érvényesülni az európai piacokon.

Épp túl vagyok életem első EREV, azaz hatótáv-növelős villanyautó tesztjén, amit egy Leapmotor C10 REEV modellben tehettem meg. Akár 140 km-es villanyos, és közel 1000 km kombinált hatótáv. Nincs több hatótáv para, a rendszer pedig döbbenetesen hatékonynak bizonyult. Szóval most felkapom a fejem minden hírre, ami a technológiával kapcsolatos, és úgy tűnik, hogy nem csak a kínaiak, de amerikaiak is rezonálnak vele. Ugyanis a hamvaiból a Volkswagen segítségével felélesztett Scout terepes márka előrendeléseinek jó része ilyen hajtáslánccal szerelt.

„Nézd, a piac döntött. Az előrendelések több, mint 80%-a hatótáv növelős.” – nyilatkozta Scott Keogh, a Scout vezérigazgatója a Bloombergnek. 130 ezer rendelésből mintegy 104 ezer nem tisztán elektromos, hanem egy apró, generátorként szolgáló benzinmotorral is felszerelt változat lesz. Nevezhetjük soros konnektoros hibridnek is technológiát, amivel elképesztő hatótáv adatokat tudnak produkálni a gyártók, és úgy tűnik, hogy erre a nagy igénybevételt jelentő amerikai pickup és terepjáró piacon van igény. Míg a tisztán elektromos változatot egy 120 kWh-s akksival szerelik, addig az EREV változatban egy sokkal kisebb, de így 240 km-es hatótávot ígérő készlet van.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....