motorverseny

Sebestyén Peti hétvégén Csehországban áll rajthoz a világbajnokságon

2021.08.07.

Második versenyhétvégéjére készül a Supersport-világbajnokság egyetlen magyar résztvevője. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Sebestyén Peti két hete debütált az Evan Bros. Racing team színeiben Hollandiában, ahol szezon közben becsatlakozva rögtön értékes VB pontokat szerzett.

Új helyszínre érkezik hétvégén a VB, a cseh Autodrom Most idén került be a versenynaptárba és ez lesz az első alkalom, hogy Superbike világbajnoki futamot rendeznek itt. Sebestyén Peti számára nem csak azért különleges a helyszín, mert ez a Magyarországhoz legközelebb eső pálya, de korábban itt találkozott és tesztelt először idei olasz csapatával.

A HUMDA pilótája bizakodva várja a versenyhétvégét:

„Nagyon vártam természetesen ezt a hétvégét is. Assenben megvolt az ismerkedés élesben is, az volt az első igazi tesztünk. Sikerült sok mindent kipróbálni, klassz volt a csapattal összekovácsolódni. Az egy óriási pozitívum, hogy voltunk ezen a helyszínen tesztelni, bár azt meg kell említeni, hogy az egy nyílt nap volt, kaotikus időjárással. Arra mindenképpen jó volt, hogy van egy működőképes alap set upunk. Számomra továbbra is kihívás lesz felvenni a mezőnnyel a ritmust, a cél, hogy a korábbi eredményhez képest tudjunk javulni. Ez nem csak pozícióban értendő, hanem szeretnék közelebb kerülni az élmezőnyhöz és legalább egy bollyal előrébb lépni. Ha mindenki jól dolgozik és én is ki tudom hozni a maximumot, úgy gondolom ezzel az előrelépéssel nem lesz probléma.”

Hétvégi menetrend és közvetítések:

Szombat:

I. Futam 15:15      Aréna4.hu     Ingyenes élő stream

Vasárnap:

II. Futam 12:30     Aréna4.hu     Ingyenes élő stream

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

                                      

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..
2026.11.08
Újabb modellel bővül az ukrán hadsereg amúgy is rendkívül sokszínű drónparkja: ezúttal egy kétéltű....
2026.11.08
A gödöllői versenyző hamar összeismerkedett a vb-ről származó, csúcstechnikájú Rally1-es....
2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....