Fiat 500e

Senki nem veszi az új Fiat 500-ast

2024.10.13.

A gyenge keresletre hivatkozva a Stellantis november 1-ig leállította az apró városi autó gyártását. 



Képek forrása: Fiat

Nem túl fényes a helyzet a Stellantis háza táján. A rengeteg rossz hírhez most az is hozzátesz, hogy a cég bejelentése alapján a csekély mértékű kereslet miatt november 1-ig meghosszabbítják a teljesen elektromos Fiat 500-as gyártásának felfüggesztését, amit eredetileg még szeptember 12-én állítottak le. 

A terv az volt, hogy az autó Mirafioriban található gyára 4 hétig áll majd le, viszont ezt most újabb 3 héttel meghosszabbították. 

A Reuters jelentése szerint a döntés a szakszervezeteknek adott nyilatkozat alapján azon alapult, hogy az európai elektromos autók piaca "nagyon nagy bajban van". 

A gyártás leállítása ellenére azonban a Fiat 500-as korántsem "halt meg". A Stellantis a következő 2 évben több, mint 110 millió dollárt tervez befektetni az autó gyártásába - amely a jövőre megjelenő gázüzemű hibrid változat megjelenését finanszírozná, a teljesen elektromos modell iránti csökkenő kereslet miatt. 

2024 első félévében a Stellantisnak mindössze 470 darab Fiat 500-ast sikerült eladnia. A legsikeresebb évben - 2012-ben - 46 999 darabot sikerült leszállítania a vállalatnak, amit össze sem lehet hasonlítani az idei év első felével. Még 2020-ban is - amikor a modell gyártása már leállt Észak-Amerikában - 674 darabot adtak el belőle. 

A kereslet hiánya egyébként érthető - főként az Egyesült Államokban. Az 500e hatótávolsága mindössze 240 kilométer és az induló ára 12,4 millió forint. Nem kell egyetemi végzettség ahhoz, hogy világossá váljon számunkra: ez a hatótáv és az induló ár értelmezhetetlen az amerikai vásárlóknak. Ugyanezen az áron ott van számukra a Hyundai Kona, amely több hellyel, és 193 kilométerrel több hatótávolsággal rendelkezik az 500e-hez viszonyítva. 

A robbanómotoros kialakítás egyébként jó irány lehetne a Fiat számára, viszont előfordulhat, hogy már túl későn jön ez a változtatás - a Stellantisról érkező rossz hírek tömkelege miatt. Ennek ellenére csak remélni tudjuk, hogy a cégnek sikerül kiutat találnia az egyre mélyebb gödörből. 

Forrás: 
Motor 1

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
Nem mindennapi jelenetet rögzített a fedélzeti kamera Budán, a Margit híd alatt, a rakpart felé....
2026.05.24
George Russell megőrizte a hidegvérét és győzött a montreali sprintversenyen, miközben Kimi....
2026.05.24
A BYD aggresszív előrenyomulása már miniautó szinten, a vezetéstámogató rendszerekben is felüti a....
2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....