Eplény

Skoda Kamiq Monte Carlo – éppen jó!

2022.04.03.

Valódi örömautó a Skoda kisebb SUV-modellje, anélkül, hogy elszállt volna a sztratoszférába az ára. Rövid kis menetpróbán ismerkedtem vele, de biztos vagyok, hogy hosszabb távon is jól összeférnénk.

Bevezető megjegyzés: a Porsche Hungária eplényi Ride & Slide programján flottakezelők és közületi vásárlók mellett újságírók is kipróbálhattak autókat. Egy-egy kocsira, szigorúan beosztva, húsz perc jutott, az ülés beállításával, az egyetemista hosztesz-fiatalember megismerésével, fotózással együtt. Csupán pár kilométert lehetett megtenni, ami csak felületes benyomások szerzésére elegendő, de az is több a semminél, miért is tartanám magamban észrevételeimet? Kérem, így fogadják e menetpróbát!  

Ha már ismerekedés, kezdjük a nevével. Két Skodát is hívnak így, az egyik a kínai piacra készül, 2018 óta, a másik egy új crossover SUV, Európának. Akárcsak márkatársát, a Kodiaqot, ezt is egy inuit (eszkimó) tarthatta keresztvíz alá, az ő nyelvükön „éppen jót” jelent a kamiq. Most erről van szó, és az a sejtésem, hogy nomen est omen, hiszen ügyesen eltalálták sokak vágyott autóját. Pofás, divatos kocsi, nem nagy, de kényelmes, fürgén, dinamikusan megy, és felszereltségtől függően meg lehet kapni hat és fél, illetve (a kipróbált példányt) 12 millió forintért, ami manapság nem számít csillagászati árnak. Tudnék említeni kétszer-háromszor ennyibe kerülő kocsikat, amelyek nem túl sokkal múlják felül a Kamiq élvezeti értékét.

A kompakt jármű dizájnról nem szeretek hosszasan értekezni, beszéljenek a képek. A Skoda is azt mondja, hogy tulajdonosa többnyire belülről látja autóját, és ott van is min legeltetni a szemünket. A piros szegélyű ülések nemcsak mutatósak, hanem jól is támasztják, tartják a testet, és minden irányban kellő mértékben állíthatók. Hacsak nem kosárlabdás termetű valaki, jól érezheti magát. Hatásukat multifunkciós bőrkormány és alumínium pedálsor fokozza. A poggyásztér 400-1395 literes, és van benne rakományrögzítő gyűrű, táskaakasztó fül, valamint tároló rekesz.

A lehetséges, illetve a próbakocsiba ténylegesen beépített felszereltséget itt felsorolni sem tudnám, csak kiragadok belőle néhány tételt. Persze kulcs nélküli a zár és a motorindítás, ezt simán elengedném, ahogy meglennék motoros csomagtartó-ajtó nélkül is. Annál többre tartom a 210 km/óráig használható adaptív tempomatot (ACC), amely a kamera és a navigációs rendszer információi alapján képes a következő egy-két kilométeren előre látni a vezetési körülményeket. Ha szükséges, módosítja a beállított utazósebességet, és sebességet is vált (DSG-váltós kocsiban). Tetszett, hogy van normál- és sport-funkciójú, az utóbbiban a kocsit 15 milliméterrel leültető lengéscsillapítás, nagy képernyős tolatókamera, LED-es táv-, tompított- és ködfényszóró, illetve nappali menetfény, és hogy dinamikus a fénykéve magasságállítása. A forgalmi sávot tartani ügyesen segít a kocsi. Van ugyan navigátor, de ki lehet tükrözni a képernyőre az okostelefonét is, és persze nincs hiány online-lehetőségekben, szolgáltatásokban sem. A prémiumkategória életérzését és a napsütést nagy üveg panorámatető hozza be a kompakt osztályba, még ha sötét is a kárpit, a műanyagok zöme, fényben fürdik az utastér, egyáltalán nem gyászos a hangulat.

A Kamiq egyliteres, 81 kW/100 LE teljesítményű, vagy másfél literes, 110 kW/150 LE és 250 Nm leadására képes benzines turbómotorral kapható (nálam az utóbbi volt). Fogyasztását, szabványos, de köztudottan életidegen mérés alapján 5,0 literben adják meg. Hétfokozatú DSG váltóval élénken gyorsul, jól megy. Ez a szubjektív érzés, amelyet szívesen támasztanék alá egzakt adatokkal, de a Skoda is beleesett abba az általános butaságba, hogy úgy titkolja autóinak gyorsulási és csúcssebességi adatait, mint prűd család a megesett lányt. Ha már nem szeretnék nyilvánosságra hozni, tiszteletben tartom óhajukat, akit nagyon érdekel, keresse meg az interneten. A 4,2 méteres autóval könnyű beállni parkolóhelyre, de magától is elintézi annak, aki bizonytalan.

Azzal fejezem be, hogy nagyon jó vezetési élményt adott a Kamiq Monte Carlo, ha nem is éreztem magam a nagyhercegség F1-es pályáján, gyönyörűséggel kanyarogtam a kocsival keskeny és normál úton, rugózása kellően feszes, anélkül, hogy rázna, tökéletesen biztonságos érzést adott. A menetmódok váltogatása tovább fokozhatja a szórakozást, de gyakorlati közlekedés közben nem tapasztaltam olyan nagy különbséget. Ez még az a dimenzió, amelyben nemcsak a pilóta élvezi az utazást, míg utasai halálfélelemben küszködnek hányingerükkel, hanem mindenki jól érezheti magát egy szép kiránduláson. Ahogy Alaszka őslakói mondanák: a Kamiq éppen jó!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....