Kiss Norbert

Sorozatban harmadik EB-címéért száll harcba Kiss Norbert

2023.05.18.

Pályafutása ötödik, sorozatban harmadik kontinensbajnoki címéért száll harcba Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Európa-bajnokság hétvégén, Misanóban kezdődő idényében, melyben ő az előszámú esélyes a végső sikerre.

Forrás: kissnorbi.com

A 38 éves szombathelyi születésű versenyző még 2014-ben és 2015-ben szerezte első két Eb-címét, majd 2021-ben és tavaly már a Révész Racing színeiben bizonyult legyőzhetetlennek. Az előző szezonban ráadásul végig jelentős fölényben volt a riválisokkal szemben, a kontinensbajnoki diadalt öt futammal az idény zárása előtt bebiztosította.

Kiss a téli szünet alatt a csapattagokkal közösen sok időt töltött az MAN versenykamion fejlesztésével és finomhangolásával, majd sikeresen tesztelte a technikát a Hungaroringen, ahol viszont ebben az évben nem láthatja őt a hazai közönség, a Forma-1-es pályán zajló felújítási munkálatok miatt ugyanis a kamionosok nem látogatnak el az idén Mogyoródra.

"Igazából teljesen jól ment a teszt a Hungaroringen, nagyon sokat tudtam a pályán lenni, szinte egész nap mentünk" - nyilatkozta az MTI-nek Kiss, aki elárulta, egy kisebb műszaki gondjuk volt a tesztnap végén, de ezt ki tudták javítani. "Abból a szempontból jó ez, hogy így nem dőlünk hátra, nem azt érezzük, hogy innentől már semmire sem kell figyelni, minden tökéletesen működik. Egyfajta ébresztő volt a számunkra, mert bármennyire is jó munkát végeztünk a műhelyben, probléma mindig adódhat a technikával" - tette hozzá.

A magyar versenyzőnek várhatóan az idén is a hatszoros Európa-bajnok német Jochen Hahn (Iveco) lesz a legfőbb ellenfele, de Kiss szerint a háromszoros Eb-győztes spanyol Antonio Albacete (MAN) és a feltörekvő egyéniségek közül a német Sascha Lenz (MAN) is veszélyes rivális lehet.

"Előzetesen arra számítok, hogy ők hárman lesznek a fő kihívók, de ahogy mindig is mondom, egyelőre nem tudjuk, hogy melyik csapat mennyit és mit fejlesztett a kamionján. A szezonnyitó misanói hétvége után már okosabbak leszünk, egyelőre viszont a legfontosabb, hogy odajussunk és legyen verseny, mert az olaszországi áradások miatt azon a környéken vannak fennakadások" - mondta Kiss, utalva az északolasz térségben kialakult helyzetre, amely miatt a hétvégére, Imolába tervezett Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat törölték.

A kamionosok idei versenynaptárában nyolc állomás szerepel, ez 16 időmérő edzést és 32 futamot jelent, helyszínenként ugyanis két időmérőt és négy versenyt rendeznek. Misano után június 10-11-én a Slovakiaring következik, majd a lengyelországi Poznanban, a németországi Nürburgringen, a csehországi Mostban, valamint a belgiumi Zolderben és a franciaországi Le Mans-ban is versenyez a mezőny. Az Európa-bajnokság szeptember utolsó és október első napján a spanyolországi Jaramában zárul.

Szerdán bejelentették, hogy ebben a szezonban az M4 Sport és az m4sport.hu lesz "a kamion Eb otthona", a nyitóhétvége eseményei az m4sport.hu-n lesznek követhetők.

Misanóban a tervek szerint a szombati időmérőt 12.40-től rendezik, majd az első futam 16.05-kor, a második pedig 18.30-kor rajtol. Vasárnap 11 órakor a második időmérőre kerül sor, aztán a hétvége harmadik versenye 13.50-kor, a negyedik pedig 16.05-kor kezdődik.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....
2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....
2026.09.21
Miközben a német autógyárak egyre nehezebben értékesítik modelljeiket a világ meghatározó piacain,....
2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....