humanoid robot Mercedes-Benz

Sosem találná ki, hogy kik lesznek a Mercedes új alkalmazottai!

2025.04.01.

Ön fel tudná venni velük a versenyt? Nem tartanak kávészünetet és nem betegszenek meg.

 

2030-ra jelentős változásokat fogunk látni. A mesterséges intelligencia, amely már beépült a személyes és szakmai életünkbe, további előrelépést tesz, rendkívüli módon terjeszkedik. Ezt tudjuk és most még nyilvánvalóbbá vált azon a berlini szakmai bemutatón, ahol a Mercedes prezentálta humanoid robotját.

„A Mercedes logóval ellátott humanoid robot öt éven belül hivatalosan szolgálatba lép a német autógyárakban” - nyilatkozta Jörg Burzer, termelési igazgató. A nagyléptékű fejlődést demonstrálván, az előadás során az Apollo robot kézmozdulattal üdvözölte az újságírókat, majd egyszerű feladatokat hajtott végre képességeinek bemutatására. Egy-egy munkafolyamat után hüvelykujját felemelve jelezte, hogy befejezte a szükséges műveletet.

Valójában minden Apollót most még egy ember irányít, majd a mesterséges intelligencia révén a robot megtanulja a folyamatot és egyre képzettebbé válik annak végrehajtására, mert a cél az, hogy önálló legyen.

A Mercedes vezetői elmondták, hogy ezeket a robotokat a legnehezebb és legveszélyesebb munkák elvégzésére fogják használni az emberek helyett. „A mesterséges intelligencia azokat a feladatokat veszi át, amelyeket általában a legkevésbé szeretünk, így időt hagyunk arra, hogy az innovációra, a kreativitásra és a hozzáadott értéket képviselő tevékenységekre összpontosítsunk” - mondta Katrin Lehmann, a Mercedes információs igazgatója.

„Egy dolog biztos, nem isznak kávét. Így kevesebb szünetet tartanak és mindig dolgozhatnak, akár éjszaka is, anélkül, hogy valaha is megbetegednének” - mondta Burzer.

Egyszerűen fogalmazva, a jövő már itt van.

Forrás: it.motor1.com

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....