ORFK

Sűrűbben közlekednek a temetőket érintő járatok Budapesten, a rendőrség óvatos autózásra int

2015.10.31.

A közelgő mindenszentek és halottak napja miatt sűrűbben közlekednek a temetőket érintő járatok Budapesten, és rendkívüli járatok is indulnak - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-t.

Kiemelték, hogy mindenszentek és halottak napján - vagyis vasárnap és jövő hétfőn - felére csökken a várakozási idő a főbb vonalakon. Az Új köztemető felé a 28-as és a 37-es villamos mellett a Keleti pályaudvarról a 28B villamos, Kőbánya-Kispestről pedig a 68B busz is elérhető, emellett sűrűbben közlekedik a 3-as villamos, valamint a 95-ös és a 195-ös busz. A temetőt gépjárművel csak a Maglódi út és a Felsőcsatári út felől lehet megközelíteni, a Jászberényi út felől érkezőket elterelik. Parkolni kizárólag a temetőn belül lehet, de ezért ezeken a napokon nem kell fizetni. Megállási tilalmat rendelnek el a Sírkert út mindkét oldalán a Maglódi út és a Kozma utca között, valamint a Kozma utca mindkét oldalán az Álmos utca és a körforgalom között.

A Farkasréti temető felé közlekedő 59-es villamos, valamint a 8-as és az 53-as busz is sűrűbben jár, és itt szintén megállási tilalom lesz érvényben jövő hétfőig a Hegyalja úton, a Németvölgyi úton és az Érdi úton. Az Óbudai temetőt érintő 160-as, 260-as, 260A, 118-as és 218-as busz ugyancsak sűrűbben közlekedik, és rendkívüli járat is indul 218B jelzéssel a Szentlélek tér és az óbudai autóbuszgarázs között. Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését, és fokozott óvatosságra inti őket a napokban.

Az ezredes arra kérte az autósokat: figyeljenek oda a temetők, különösen a nagyobb sírkertek környékén kialakított ideiglenes forgalmi rendre, hiszen nem biztos, hogy a korábban megszokott útvonalakon tudnak közlekedni. Elmondta, adott esetben rendőrök, polgárőrök vagy a biztonsági személyzet tagjai irányítják a forgalmat. Németh Ágnes ezredes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője fontosnak nevezte, hogy parkolás után az emberek zárják be az autójukat, az utastérből pedig mindent rakjanak el a csomagtartóba, vagy vigyenek magukkal.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.07.16
Az új CLA iránti jelentős érdeklődés késedelmeket és hosszabb várakozási időt okoz a gyártásban. ..
2025.07.16
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel....
2025.07.16
Jelentősen csökken a nem működő járművek kijelentésének díja, de csak egy időre - írja a parameter.....
2025.07.16
A Hungarian Business Champions 2025 díjátadó ünnepség keretében Topolcsik Melinda, a Bridgestone....
2025.07.16
A Century szabadidő-autó hátsó utasainak mostantól nem kell aggódnia az illetéktelen tekintetek....
2025.07.16
Jelentősen felfutott a kínai autók értékesítése, 2024-ben 3559 kínai autó talált gazdára. A márkák....
2025.07.16
Beköszöntött az őznász. Ebben az időszakban nem ritka, hogy az állatok szokatlan időpontokban, akár....
2025.07.16
A legendás Nürburgringen folytatódott a kamion Európa-bajnokság, az EB negyedik futamával. A....
2025.07.16
Az Aumovio néven önálló vállalattá váló Continental Automotive üzletág újabb stratégiai lépést tett....
2025.07.16
Több mint 1100 sofőrt állítottak meg egy országos rendőrségi ellenőrzés során szombaton. Körülbelül....