USA

Szabályozzák a kereskedelmi célú drónok forgalmát az USA-ban

2016.06.22.

- Az Obama-kormányzat kedden bejelentette, hogy szabályozzák a kereskedelmi célú drónok forgalmát. A bejelentéssel az amerikai kormány gyakorlatilag szabad utat nyitott a vezető nélküli repülők (drónok) kisebb méretű típusainak kutatási, oktatási és szállítási célból történő alkalmazásához.

A készülő szabályrendszer ugyanakkor nem lesz érvényes két internetes vállalatra: az elsősorban kulturális termékeket (könyveket, CD-ket, DVD-ket forgalmazó) Amazonra és a Google óriáscég leányvállalatára, az Alphabetre. Ezeknek a cégeknek a drónnal történő szállításokra külön szabályozást dolgoznak ki. Az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) vezetője, Michael Huerta ugyanakkor azt egyelőre nem közölte, hogy mikortól lép életbe a két céget érintő külön szabályozás, s elhárította az erre irányuló újságírói kérdéseket is.


Korábban mind az Amazon, mind a Google azt jelentette be, hogy már 2017 januárjától drónokkal szállítják házhoz az interneten megrendelt portékákat. A kereskedelmi célú drónok alkalmazása az Egyesült Államokban törvénytelen, hacsak nem ad külön engedélyt rá a szövetségi hatóság. A most bejelentett általános szabályozás - amely több mint hatszáz oldalas - viszont már augusztustól érvényben lesz. Kutatási, oktatási, fejlesztési, mezőgazdasági célokra lehet majd meghatározott méretű és súlyú, kis drónokat alkalmazni; de antennák, olajvezetékek, áramvezetékek, hidak ellenőrzésére és mentőakciókra is igénybe vehetőek lesznek drónok.

Az előírások szerint e kis repülőknek 25 kilogrammnál kevesebbeknek kell lenniük és 122 méteres magasságban, maximum 161 kilométeres óránkénti sebességgel repülhetnek majd. Emberek fölött és éjjelente nem repülhetnek, hacsak nincsenek felszerelve speciális világító berendezéssel. Egyetlen gép működtetéséhez legalább tizenhat, oklevéllel rendelkező légiirányítónak kell rendelkezésre állnia, és bármilyen balesetet vagy rendellenességet azonnal jelenteni kell a szövetségi légügyi hatóságnak.

A Fehér Ház véleménye szerint a drónok kereskedelmi alkalmazása 2025-ig mintegy 100 ezer új munkahely teremtését ígéri, 82 milliárd dolláros beruházással. A szövetségi fővárosban, Washington DC-ben azonban továbbra sem lehet majd drónokat igénybe venni, mint Huerta elnondta: biztonsági okok miatt. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
A Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve május 20-án és 21-én a Budapesti Rendőr-....
2026.05.24
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.05.24
A Szolnoki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat....
2026.05.24
Budapest közlekedésbiztonsága volt a központi témája a BKK harmadik Balázs Mór Konferenciájának. A....
2026.05.24
Angliában több évtizedes hagyománya van annak, hogy stoptáblával felszerelt, „nyalókás emberek”....
2026.05.24
Nem mindennapi jelenetet rögzített a fedélzeti kamera Budán, a Margit híd alatt, a rakpart felé....
2026.05.24
George Russell megőrizte a hidegvérét és győzött a montreali sprintversenyen, miközben Kimi....
2026.05.24
A BYD aggresszív előrenyomulása már miniautó szinten, a vezetéstámogató rendszerekben is felüti a....
2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....