autósport

Szilveszter-rali - Huszonnégy autómárka, csaknem 300 induló

2016.12.27.

- Huszonnégy autómárka és hat ország csaknem 300 versenyzője vesz részt a december 28-án és 29-én sorra kerülő, évbúcsúztató Szilveszter-ralin a Hungaroringen. A szervezők közleménye szerint az előzetes nevezési lista alapján 53 női versenyző is elrajtol a hagyományos évzáró viadalon.

- Összesen 291 induló lesz, ami a verseny történetében rekord, ahogyan az is, hogy 24 márka képviselteti majd magát a viadalon, a legtöbb, szám szerint 91 ismét a Ladából lesz - mondta Füredi András, a verseny egyik főszervezője, s hozzátette: a nézők számára ingyenes parkolási lehetőséget biztosítanak a mogyoródi pálya főbejáratával szemben kijelölt területen, illetve a Hungaroring nagy parkolójában.


A kilátogató közönségnek a korábbi évekkel ellentétben ezúttal jegyet kell majd váltania, igaz, a 2000 forintos belépő mindkét napra és a kísérő rendezvényekre is érvényes lesz. A jegyeket a Hungaroring főbejárata melletti pénztárban, valamint a pálya mellett kijelölt négy helyszínen lehet majd megvásárolni. Garamvölgyi Zoltán, a verseny másik főszervezője elmondta, kedden tesztelnek a résztvevők, szerdán pedig a gépátvétel után, 15.30 órakor kezdődik a viadal.

A Szilveszter-rali össztávja 79,33 kilométer, a szerdai egy gyorsasági szakaszt csütörtökön további hat etap követi majd. A verseny az interneten rádiós és televíziós közvetítésben is élőben követhető lesz. A tavalyi győztes Kazár Miklós minden szakaszon más navigátorral indul a Ford Fiesta R5-ös volánja mögött, a 2015-ös győztes Mitsubishit pedig ezúttal Friedmann Zsolt vezeti majd, aki mellé egy szakasz erejéig navigátorként Gyutai Adrián gyorsaságimotoros is beül.


Az idei Szilveszter-ralira a tavalyi eseményhez hasonlóan Csehországból, Szlovákiából, Németországból, Ausztriából és Lengyelországból is érkeznek versenyzők.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....