Zöld autózás

Szkeptikusak az olaszok a „zöld autózással” kapcsolatban

2021.10.11.

Tíz megkérdezett közül csak ketten gondolják úgy, hogy valódi környezeti előnyei vannak ez elektromos mobilitásra való átállásnak. Ez derült ki a Quintegia közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből – írja a milánói Corriere della Sera internetes kiadásának autós rovata.

Igen az elektromosra, de "öko-szkepticizmussal"

A Quintegia intézet Automotive Customer Study című tanulmánya szerint - amit az Automotive Dealer Day alkalmából ismertettek - 10 olasz autósból csak kettő hiszi, hogy az elektromos autók nagy előnyökkel járnak a környezet számára. A többség véleménye megoszlik azok között, akik úgy gondolják, hogy miközben az elektromos technológia segítik a károsanyag-kibocsátás csökkentését, az elektromos autózás elterjedése nem lesz jelentős hatással a környezetszennyezés fékezésére (41%), illetve azok között, akik meg vannak győződve arról, hogy az elektromos autók - a teljes gyártási ciklust figyelembe véve - egyáltalán nem hoznak ökológiai előnyöket (38%).

Nagyobb pragmatizmus

A tanulmány szerint az elektromos autózás elterjedése együtt jár a vásárlói tudatosság növekedésével. Ma már négyből három fogyasztó tájékozott az elektromos autók főbb jellemzőiről, ami vásárláskor nagyobb pragmatizmust eredményez.

"Egy év alatt 48%-ról 34%-ra csökkent azoknak az aránya, akik az elektromos autót ökológiai megfontolásokból választanák” - mondta Fabio Barbisan, a Quintegia igazgatója. Vagyis jelentősen visszaszorult a tisztán „ideológiai” megfontolás szerepe az új autó vásárlásakor. „Az elektromos járművet manapság már azért preferálják, mert az érintettek 42 százaléka a jövő autójának tekinti. A vásárlás során egyre nagyobb figyelmet fordítanak a személyes mobilitási igényekre, a megtakarításra és az autó tényleges autonómiájára” – közölte Barbisan.

Szavai szerint a választásban kiemelkedő szerephez jut a vezetési élmény. A megkérdezettek 86 százaléka szerint igazi nagy élmény volt a tesztvezetés az elektromos autóval, és ez a válaszolók 49%  százaléka szerint meghatározó volt a döntéshozatalban. Vagyis ez volt a fő érv az elektromos autó mellett.

Az igazi akadály a költség

Ami az elektromos autókkal kapcsolatos költségeket illeti, a fogyasztók 88 százaléka szerint magasabbak a kiadások egy elektromos autó esetében, mint a hagyományos kocsiknál. Olyannyira, hogy a magas ár az első helyen áll azok körében, akik valamilyen okból evetik ez elektromos autóra váltás gondolatát.  A megkérdezetteknek csupán 5 százaléka mondta azt, hogy azért választotta az elektromos autót, mert az hosszabb távon sokkal olcsóbb, mint a benzines.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
A Toyota Gazoo Racing mérnökei fogták a békés üzleti szedánt, kidobták belőle a gyári hajtásláncot....
2026.09.04
Komolyan veszi az Egyesült Királyságot a Chery, ugyanis egykori Nissan gyártósor mellett már saját....
2026.09.04
Több mint egy hónapos szünet után, Anglia egyik legismertebb versenypályáján folytatódik a brit F3....
2026.09.04
A világ kedvenc kisautója, a Geely E2 már a belépő PRO felszereltség esetén is 7 légzsákkal, 24....
2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....
2026.09.03
A Renault 5 E-Tech electric már eddig is karakteres szereplője volt az elektromos kisautók....