útdíj

Tavaly jelentősen nőtt az útdíjbevétel Magyarországon

2022.05.20.

15 százalékkal nagyobb bevétele keletkezett a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nek 2021-ben, mint egy évvel korábban.

A frissen nyilvánosságra hozott 2021-es pénzügyi beszámolója alapján több mint nettó 345,5 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) tavaly – írta meg a Világgazdaság. Ez majd 15 százalékkal haladja meg a 2020-as hasonló adatot, amikor nettó 300,7 milliárd volt a forgalom. Az állami tulajdonú vállalat adózott eredménye ennél is látványosabban javult: a két évvel ezelőtti szűk 0,12 milliárdos nyereség 2 milliárd fölé ugrott.

A 2021 januárja és decembere közötti bevételek zömét a használati idővel arányos útdíjszedés és ellenőrzés (ez a személyforgalomra vonatkozó e-matrica-rendszer), valamint a megtett úttal arányos elektronikus díjszedés (ez a teherforgalmat érintő e-útdíj) adja. Utóbbiból nettó 251 milliárdnál is több folyt be ezen a címen, miközben 2020-ban még valamivel nettó 221 milliárd forint alatt maradt ez az összeg. De az e-matrica értékesítése is kedvezően alakult, és a 2020-as bő 53 milliárd forint után már 65 milliárd közelében zártak az eladások. Ez összefüggéesben lehet azzal, hogy a díjköteles úthálózat köre évről évre bővül, tavaly év végére a teljes hosszúság meghaladta a 7300 kilométert is.

Tavaly 7 milliárd forintnyi értékben állapítottak meg bliccelést a fizetős magyar útszakaszokon, ami fél milliárddal kevesebb a 2020-as értéknél. A társaságnak a vevőkkel szembeni kintlévősége az e-matrica és e-útdíj értékesítése kapcsán nagyjából 14,4 milliárd forint.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.12
A rendkívül limitált, 30 példányban készülő, V8-as biturbó motorral hajtott AMG 646....
2026.09.12
Meglőtt egy rendőrt, majd annak szolgálati autójával menekült el egy 21 éves férfi péntek reggel....
2026.09.12
A már nyugdíjazott bajor roadstert alakították át közel 300 km/órás csúcssebességre képes....
2026.09.12
Több száz kiemelt partner, a hazai autós média színe-java és a Toyota & Lexus márkák legnagyobb....
2026.09.12
Oliver Solberg megfontolt és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a rendkívül változékony....
2026.09.12
Nem mindennapi jelenetet rögzítettek szerdán Zuglóban, a Gizella úton. Egy billencses teherautó....
2026.09.12
Az összetett világbajnoki pontversenyben éllovas Andrea Kimi Antonelli volt a leggyorsabb a Forma-1....
2026.09.12
A keyless rendszer (kulcs nélküli indítás és nyitás) egy olyan kényelmi technológia, amely lehetővé....
2026.09.11
A barátom csak nem ver át… ..
2026.09.11
Az iráni konfliktus elhúzódása miatt ismét lefelé módosította a globális olajkeresletre vonatkozó....