Xiaomi YU7

Tesla babérokra törne a Xiaomi első SUV-ja

2025.02.13.

5 méter hosszú, nagy hatótávval kecsegtet, mégis olcsó lehet az okoskütyük gyártójának első városi terepjárója.

Immáron két hónapja, hogy az elsősorban tech vállalatként működő Xiaomi bemutatta első SUV-ját, ami a YU7 kódnevet kapta. Már akkor látszott, hogy a Tesla Model X-nek terveznek közvetlen versenytársat állítani méretben, a Ferrari Purosangue-ra kísértetiesen hasonló formavilággal. Most még több információ kiderült az autóról, miután azt elkezdték homologizáltatni a kínai hatóságoknál. A kínai CLTC mérési ciklus rendszerint rendkívül optimista számítás, ha a villanyautók hatótávjáról van szó, egyelőre azonban ezekből a számokból lehet kiindulni.

A friss kínai mérések szerint tehát a hátsókerekes alap változat 593 km-es hatótávot tudhat, míg az összkerekesnek 719 km-et mértek a kínai ciklus szerint. Az akkumulátorok kapacitása egyelőre nem ismert. Azt is megtudtuk, hogy a Xiaomi első SUV-ja 4999 mm hosszú, tehát alig kisebb, mint a Model X, míg a tengelytávja kereken 3 méter. Miközben kínai alapára átszámítva kb. 13,6 millió forint, tehát még a Model Y-nál is olcsóbban adnák. Már csak az a kérdés, hogy mikor lép vele nemzetközi piacra a Xiaomi, egyelőre ugyanis csak otthon árulják a YU7-et.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....