Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Tíz fontos közlekedési szabály, amit taníts meg a gyerekednek

2023.03.12.

Összeszedtük a legalapvetőbb közlekedési szabályokat, ismereteket és hasznos tanácsokat, amelyeket el kell magyarázni a gyerekeknek. Tarts velünk Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában!

Ha jobban belegondolunk, a szülők szinte már akkor elkezdik tanítgatni a közlekedési szabályokat a gyereküknek, amikor először babakocsival kimennek vele az utcára sétálni. Persze nem a telezöldes jelzőlámpák veszélyeiről vagy a jobbkéz-szabályról tartanak 15 perces kiselőadást az anyukák és az apukák, de ahogy mindenféléről beszélnek a csöppségnek, bizonyra a közlekedés is szóba kerül: „Megvárjuk, a zöldet, aztán átmegyünk a zebrán” – szól egy tipikus szülői mondat. A néhány hetes vagy hónapos baba persze ebből még nem sokat ért, de ahogy cseperedik, egyre több közlekedési ismeretet sajátít el, és óvodás korára már rengeteg dologgal tisztában lesz. 

Ám ne feledjük, hogy ők még kisgyerekek, máshogy érzékelik a világot, más a veszélyérzetük, és még nem közlekedhetnek egyedül. Viszont nagyon fontos, hogy tisztában legyenek a szabályokkal, szépen fokozatosan, az életkoruknak megfelelő módon magyarázzuk el nekik a tudnivalókat. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb közlekedési szabályok és jó tanácsokat, amelyeket mindenképpen tanítsunk meg gyereknek. 

1. Ismerd a jelzőlámpát!

Talán a legelső dolog, amit megtanulnak a gyerekek, hogy a piros azt jelenti, tilos az áthaladás, a zöld pedig a szabad utat mutatja, vagyis elindulhatunk.

A jelzőlámpát már a legkisebbeknek is ismerniük kell

Később, ha már nagyobbak lesznek, jöhet a sárga szín is, ami a forgalom irányának megváltozását mutatja, villogva pedig veszélyre figyelmeztet. 

2. A járdán gyalogolj!

Magától értetődőnek tűnik, de egy gyerek számára nem feltétlenül az: mindig a járdán sétáljon! Ez nemcsak a nagy forgalmú utakra érvényes, hanem azokra a kisebb utcákra is, ahol ritkábban járnak a kocsik. Ha valahol nincs járda, akkor lehetőleg az út bal oldalán haladjatok, hogy a forgalommal szemben sétálva lássátok az érkező járműveket. 

3. Használd a zebrát! 

A gyerekek és a felnőttek számára is az a legbiztonságosabb, ha a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, azaz a zebrán mennek át az úton. 

Ha lehet, akkor zebrán menjen át

Mondd el neki, hogy ha nincs lámpa, akkor a zebrára lépés előtt mindig alaposan nézzen körbe, és csak akkor lépjen le az úttestre, ha biztonságos távolságban vannak az autók, illetve láthatóan lelassítottak, hogy elengedjék a gyalogosokat. 

4. Nézz körül!

Előfordulhat, hogy nincs a közelben zebra, és úgy kell átkelni az úttesten. Gyakoroljuk közösen, hogyan kell körülnézni: először balra nézünk, aztán jobbra, majd megint jobbra. Ha nem jön autó, akkor biztonságos az átkelés. 

5. Ne szaladj!

A gyerekek gyakran még a lakásban is rohanva közlekednek, nem csoda, hogy odakint is állandóan szaladnak. Ösztönösen futnak, és nincs mindig türelmük szépen átsétálni az út túloldalára, ám ez szörnyen veszélyes. Mondjuk el nekik, hogy ez szigorúan tilos, mert elüthetik őket. Ide tartozik annak nyomatékosítása is, hogy amikor valamelyik szülő megfogja a kezét, azt nem engedheti el, és nem rohanhat kénye-kedve szerint. 

6. Kezeket bent tartani!

Bár a mai modern autókban már le lehet zárni a hátsó ablakokat, a veszély akkor is fennáll, ha a szülő engedi le az ablakot. Ezért mondjuk el a gyerekeknek, hogy akármennyire mókásnak is tűnik, sose dugják ki a kezüket a mozgó járműből – pláne ne hajoljanak ki – mert ez nagyon balesetveszélyes. 

Magyarázzuk el, hogy balesetveszélyes kihajolni a mozgó járműből

Arra is hívjuk fel a figyelmüket, hogy más járművekre, buszra vagy vonatra is érvényes a szabály. 

7. Sose menj át az úton kanyarban!

Magyarázzuk el, hogy ha nincs zebra a közelben, akkor hogyan lehet biztonságosan átkelni az úttesten. Az alapos körülnézés mellett az is fontos, hogy megfelelő helyet válasszon a gyerek az átkelésre. Mondd el, hogy kanyarban soha ne próbáljon átmenni az úton, mert nem veszik észre az autósok, és könnyen balesetet szenvedhet. Szintén veszélyes, ha parkoló autók, bokrok vagy más tereptárgyak miatt takarásból lép az úttestre. 

8. Mindig legyen bekötve!

Mint a közlekedési szabályok megtanításában általában, a biztonsági öv használata során is a jó példa a legjobb pedagógiai módszer. A felnőttek mindig kössék be a saját biztonsági övüket, és persze a gyerekeket is rögzítsék a gyerekülésben. Ha ez szokássá válik, akkor a gyerek szólni fog, ha véletlenül anya vagy apa elfelejti bekötni őt vagy saját magát, idősebb korában pedig természetesnek gondolja, hogy beköti a biztonsági övet. 

9. Biztonságban a biciklin

A gyerekek már óvodás korban meg tudnak tanulni biciklizni, ami a közlekedésben is új ismereteket kíván. Mindig vegyen fel fejvédőt, sötétben és rossz látási viszonyok között pedig használjon világítást és fényvisszaverő ruházatot. 

Ne feledjük a kerékpáros fejvédőt

Lehetőleg bicikliúton tekerjen, de ha nagyon forgalmas az úttest, akkor fiatalabb korban biztonságosabb, ha a járdán halad figyelve a gyalogosokra. 

10. Ne maradjon egyedül az autóban

Az a szabály, hogy kisgyereket soha nem szabad egyedül hagyni az autóban, elsősorban a szülőknek szól, de lényeges, hogy a gyerek is megértse, miért fontos ez. A gyerekek kíváncsiak, és elindíthatják a kocsit, ezért mondjuk el nekik, hogy soha ne „surranjanak” be egyedül az autóba. Arra is fel kell hívni a figyelmüket, hogy nem nyomogathatják a kocsikulcs távirányítóját az autó közelében vagy benne ülve, mert véletlenül bezárhatják magukat vagy másokat, ami végzetes balesetekhez vezethet, különösen a nyári forróság idején.

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....