Magyar Lízingszövetség

Több mint húsz százalékos bővüléssel az autók éltetik a hazai lízingpiacot

2024.02.28.

- A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg 910 milliárd forintot tett ki 2023-ban, ami 5,5 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest, a szerződések száma pedig 2,6 százalékkal nőtt - ismertette a Magyar Lízingszövetség elnöke a szervezet budapesti sajtótájékoztatóján.

Zs. Nagy István kiemelte: a szerződött darabszám meghaladta a 73 ezret tavaly, megállt a négy éve tartó csökkenés. A finanszírozott összeg megoszlása szerint a lízingszolgáltatók ügyfelei 66 százalékban kis- és középvállalkozások (kkv), 16 százalékban nagyvállalatok, a magánszemélyek aránya 6,3 százalék.

Továbbra is a személygépkocsi-kistehergépjármű-motor szegmens a legnagyobb a hazai lízingpiacon 441,5 milliárd forinttal, ami az összes kihelyezésnek közel a fele. Az autópiac a várakozásoknál jobban szerepelt, a szerződések száma 5,2 százalékkal, a kihelyezett összeg 22 százalékkal emelkedett tavaly az egy évvel korábbihoz képest - közölte a lízingszövetség elnöke.

Az előző évekhez hasonlóan 2023-ban is komoly szerepet játszottak a piacon az államilag támogatott finanszírozások - jelezte Zs. Nagy István.

A lízingpiac mintegy 20 százaléka támogatott konstrukció volt tavaly, bár a támogatott szerződések száma 24 százalékkal csökkent 2022-höz képest, a kihelyezett összeg pedig 11,3 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál. A csökkenés fő oka, hogy kifutott a nagycsaládosok autóvásárlási programja, illetve a korábbi elektromos autós támogatás - mondta.

A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a Széchényi kártya program volt a legnépszerűbb termék, a teljes piac 7,3 százalékát tették ki a kihelyezések.

A nagyhaszonjárművek esetében a lízingszektor 56,8 százalékos részesedéssel van jelen, a tavalyi szerződések száma 7,3 százalékkal haladta meg az előző év eredményét, a finanszírozott összeg pedig 14,7 százalékkal lett magasabb. A szegmensben továbbra is az euró alapú finanszírozás dominál, a teljes kihelyezés 88 százaléka történt euróban.

A mezőgazdasági gépek esetében a finanszírozás 10,2 százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest, elsősorban a mezőgazdasági támogatások kifutása miatt. Ebben a szektorban is erősödik az euró alapú finanszírozás.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..