Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrfőkapitányság

Több mint kétezerötszáz gyorshajtó kap hamarosan minimum 50 ezres csekket - itt mértek

2025.07.10.

Annak az autósnak, aki lakott területen belül 50 helyett 115 km/órával hajtott, 210 ezer forintot kell fizetnie.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2512-en lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint.

Annak a gyorshajtónak, aki 50 helyett 115 km/h-val közlekedett, 210 ezer forintot kell fizetnie. A sofőrre és utasára ráadásul őrangyalok hada vigyázhatott: a képen jól látszik, hogy az utas a lábait a műszerfalon pihenteti. Ez életveszélyes, hiszen ütközés esetén például a légzsák extra sérüléseket okozhat.  

A vármegyében egy hét alatt 61 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben harmincegyen sérültek meg. Az egyenruhások 25 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; ketten balesetet okoztak. Az ittas vezetők ellen eljárás indult, vezetői engedélyüket minden esetben bevonják.

Egy 30 éves férfi 2025. július 5-én késő este Soltvadkert belterületén közlekedett egy Opellel. A sofőr az egyik utcában autójával áttért a szemközti forgalmi sávba, és nekiment egy, az úton parkoló kocsinak, majd megállás nélkül továbbhajtott. A járőrök rövid időn belül megtalálták a járművezetőt, akiről kiderült, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, valamint korábban a bíróság a vezetéstől eltiltotta. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Ellene szabálysértési eljárás is indult, mivel az autó műszaki érvényessége lejárt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....