Határok

Torlódás alakulhat ki Röszkén és Csanádpalotán

2016.07.08.

A Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig nyaralni indulnak, ezért már a hétvégétől a forgalom erősödésére számít a rendőrség a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

 Szabó Szilvia közölte, az elmúlt évek tapasztalatai alapján július elejétől augusztus első feléig várható torlódás a határátkelőhelyek kilépőoldalán, majd július második felétől egészen augusztus végéig a belépő irányú forgalom lesz erős. A legkritikusabb időszak július utolsó két hete és augusztus első két hete, amikor hétvégente mindkét irányban jelentős várakozások alakulhatnak ki.

Egy átlagos nyári napon 15-20 ezer utas veszi igénybe a röszkei autópálya-határátkelőhelyet, a nyári szabadságok időszakában ez a szám akár 60 ezerre is nőhet. Csanádpalotán még ennél is erősebb ilyenkor a forgalom.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a hazai és külföldi társszervekkel együttműködve felkészült arra, hogy a csúcsforgalom idején a két határátkelőhely teljes kapacitáson működjön.

A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a rendőrségi útinformációs rendszer (Rutin) mobilapplikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók.

Szükség esetén a gyorsabb átlépés érdekében Szerbia felé célszerű Tompa, Tiszasziget vagy Ásotthalom felé kerülni. Utóbbi két átkelő naponta 7 és 19 óra között vehető igénybe. Akik Romániába szeretnének utazni, választhatják a 24 órás nyitva tartással működő kiszombori vagy battonyai határátkelőt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....