Motoros Borok Útja Rallye

Totti az idei Motoros Borok Útja Rallye házigazdája

2017.06.02.

Tóth „Totti” Zoltán neve hallatán egyből az autók és motorok világára gondolunk. Nem véletlen, hiszen Totti autós-motoros instruktor, gyorsulási versenyző, és a SuperCar autós magazin műsorvezetője. A Motoros Borok Útja Rallyen tavaly szakértőként szemlélte a verseny részleteit, idén pedig már házigazdaként köszönti a résztvevőket.

Tóth "Totti" Zoltán a BMW-nek tart motoros és autós vezetési tréningeket. „Két nemzetközi roadshowra készülünk, a soron következő Szlovákiában lesz, ahol szemléltetjük, hogy az M-es BMW, hogyan viselkedik versenykörülmények között. Ezután egy másik kiállításon teljesen- és részben elektromos hajtású BMW-kkel ismerkedhetnek az érdeklődők.” – sorolja Totti a programjait. A TV2-n évek óta nagy sikerrel vezeti az autós magazinműsort, amihez pedig folyamatosan forgatnak. Június 17-től egy hosszabb pihenést tervez, hogy aztán szeptembertől újra gyúrhassa az autóipar minden szegletét.

 

"Nagyon örültem a szervezők tavalyi felkérésének, hogy szakértő szemmel kísérjem végig a rallyet, mint versenyprogramot. Idén pedig nagy megtiszteltetés betöltenem a házigazda szerepét. Megmondom őszintén, tavaly nagyon izgultam, hogy ne legyenek balesetek, de minden induló páros szépen teljesített, betartották a közlekedési szabályokat. Idén ebben már rutinosabb leszek, nagyon várom a játékos feladatokat, a régi és új arcok köszöntését – meséli lelkesen Totti.
Totti tavaly a rajtnál szpíkerkedett, és szakértőként kísérte végig a legelső Motoros Borok Útja Rallye-t. 

Szerelem volt első látásra..

35 éve motorozik, de 2016-ig valahogy nem jött szembe vele a Vespa. Az I. Mototos Borok Útja Rallyen találkoztak először, és hát... szerelem volt első látásra. „Csodálatos érzés, amikor az ember nincs időkorlátok közé szorítva, és hétköznap csak úgy végig gurul vele a városban. A rallyen tapasztaltam meg ennek a motornak a társasági funkcióját is. Jó társaságban lenni, a mögötted lévővel beszélgetni. Én egyébként télen is ezzel járok.”

A motoros rallye múlt heti sajtótájékoztatóján Knezsik Istvánnak szegezte közlekedésbiztonsági kérdéseit

Rutinos motorosként, versenyzőként és instruktorként úgy gondolja, hogy sokkal nagyobb a felelőssége abban, hogy példát mutasson másoknak. „Egyszerűen evidencia, hogy akit ebben a közegben ennyien ismernek, jó példával járjon elől. Sosem robogózok például rövid ujjú pólóban vagy kesztyű nélkül, szerintem ez így korrekt.” - mondja.

A Balatoni Borrégiót nem csak szereti, de rendkívül jól. Kétlakiként Budapest és Keszthely között ingáznak a családdal. Kéthelyet és környékét nagyon szereti, egyik kedvenc borászata a Kristinus Borbirtok.

Ne maradjon le a II. Motoros Borok Útja Rallye legfrissebb híreiről és kulisszatitkairól! Kövesse naponta többször frissülő rovatunkat az Autószektoron, és tartson velünk az Autószektor és a Magyar Borok Útja Rallye Facebook oldalán!

Villámkérdések

Kedvenc motorod? Harley-Davidson Street Glide

Északi vagy Déli part? Északi part

Fehér, rosé, vagy vörös? Mindig attól függ, hogy milyen a hőfok. De vörös.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....