automobil
Detroit, a sorozatgyártás központja
Az automobil születése alkalmából a Daimlernél 2011-ben kiszámolták, hogy hány autó készült a Benz Patentwagen, vagyis az első belsőégésű motoros gépkocsi megjelenése óta: az eredmény 2 485 041 881, ami még 125 évre osztva is hatalmas mennyiség. A stuttgarti összeállítás és az Autószektor lgefrissebb adatai szerint 1886. január 29-től 2014 augusztus elsejéig a világon 2,7 milliárd. autó készült.
A World Motor Vehicle adatbázisa szerint 1900-ban 9504 gépkocsit gyártottak: 4200 az Egyesült Államokban, 3000 ezer Franciaországban, a többi a németeknél. A világ járműipara 1910-ben lépte át a milliós darabszámot, 1931-ben a hárommilliót, 1939-ben pedig a négymilliót. A II. világháború idején leállt a polgári célú járműgyártás, a béke beköszöntével pedig már az autópiac robbant, és az ötvenes évek elején meghaladta a tízmilliót, 1995-ben ötvenmilliót, 2010-ben pedig a 60 milliót. A Német Autógyártók Szövetségének (VDA) számítása szerint az automobil történetéhez tartozik az is, hogy a világon másfél-milliárdnál több gépkocsi selejteztek le.
Megint gyorsító sávban
A világ személyautó-állománya 1958-ban 86 millió, 1960-ban 91 millió, öt évvel később 130 millió, 1980-ban 291 millió, 1990-ben 419 millió, 2011-ben 731 millió volt, az előrejelzések szerint 2020-ra elérheti el a kétmilliárdot. A II. világháború után a globális autópark folyamatos növekedése csak olajválságok és a pénzügyi krízis idején torpant meg: a termelés 1950-ben 10 millió autó volt, ez a szám 1973-ban elérte a negyvenmilliót, aztán 33,5 millióra csökkent. A közel-keleti háború miatti arab olajembargó után 1975-re hatmillió darabbal esett az éves gyártás, hasonló méretű volt a visszakapcsolás a második olajválság hatására is: az 1978-as év 44 milliós darabszáma öt évvel később 37,4 millióra esett. Ennél is drasztikusabb volt a pénzügyi válság hatása: 2007-ben még 73 millió autó készült, 2009-re a termelés 61,8 millióra csökkent. Az OICA adatai szerint tavaly nyolcvanmilliónál több új autó kelt világszerte.
A globális járműpark idén 1,2 milliárd autóból áll
A globális járműpark állandó bővülését a legdrasztikusabb olajdrágulás és folyamatos környezetvédelmi szigorítás, meg pénzügyi válság sem volt képes megállítani. Megint új rekord született: az Autógyártók Nemzetközi Szövetségének (OICA) most publikált adatai szerint 2013-ban 83,5 millió új autó kelt el a világon, ami 5,1 százalékkal és négymillió darabbal több, mint az előző évben. Ha nem is a tavaly eladott teljes mennyiséggel, de 45 millió darabbal megint bővült a használatban lévő autópark, ami az OICA adatai szerint a 2012-es 1,144 milliárdról 1,2 milliárdra nőtt, világszerte ennyi személyautó, teherkocsi és busz visel jelenleg érvényes forgalmi rendszámot.
Az ezer lakosra jutó autók száma 2005-ben globálisan még 144 volt, tavaly pedig már elérte a 170-et, ám az átlag mindig is rendkívül szélsőséges értékekből állt össze: az USA-ban közelít nyolcszázhoz, több ázsiai ország pedig még a húszat sem éri el ez az index, mely nyolc év alatt így is megduplázódott például Indiában. Az EU és EFTA országokban 570, Japánban és Dél-Koreában 540 az ezer lakosra jutó autók száma.
Negyedmilliárd kínai rendszámos kocsi
A kínai közbiztonsági minisztérium statisztikája szerint a 250 millió forgalomba helyezett gépjárműből 2014. február végén 141 millió volt személyautó. A rendszámkiadások korlátozása ellenére Pekingben 5,4 millió, további tizenhét kínai városban egymilliónál több, ötben pedig kétmilliónál több gépkocsit regisztráltak.
A hivatalos statisztikák azt mutatják, hogy a korábbi évekhez hasonlóan világszerte iszonyatos mennyiségű kocsitól szabadulnak meg tulajdonosaik, hiszen tavaly közel harmincmilliót vontak ki a forgalomból, ami ennyi roncsot jelent. A nyilvántartásokból csak az derül ki, hogy menyiről szedték le a rendszámot, vagyis, hogy a továbbiakban hány gépkocsi után nem adóznak, nem fizetnek kötelező biztosítást, de az már nem tudni pontosan, hogy hányat dolgoztak fel szakszerűen környezetbarát módon. Becslések szerint csak minden hetediket, azt is inkább csak a nyugat-európai országokban és Japánban. A fő gond az, hogy kevés országban veszik szigorúan a végső búcsút, sok országban a természetben hagyják a feleslegessé vált kocsikat. Igaz, hiába van érvényben a legtöbb európai országban egységes szabályozás, napjainkban is ezrek jelentik be lopásként feleslegessé vált autójukat, melyet már eladtak alkatrésznek, ám az illegális bontók a maradékot árokpartra öntik, márpedig a szárazra fektetés része az alkatrészek válogatása, a légkondicionáló gázainak tartályba gyűjtése, a biztonsági övek és légzsákok patronjainak hatástalanítása, vagy az akkumulátorok gyűjtőhelyre szállítása.
Magyar benzinstop
Volt korszak, amikor az autóínség, és volt amikor az üzemanyaghiány gátolta a gépjárműpark bővülését. Száz éve 2877, ötven éve 69 ezer személyautón volt magyar rendszám, az állomány 1981-ben lépte át a milliós darabszámot, tíz évvel később pedig a kétmilliót.
A magyarországi járműpark legöregebb rendszámos, tehát közúti közlekedésre is engedélyezett autója az 1898-as Panhard Levassor. A hazai személyautóparkban a nagyobb darabszámúak között a 32,6 éves Moszkvics állomány a legöregebb, majd a közel harmincéves Poski Fiat következik. A járműállomány legfiatalabb márkája a 6,7 éves Kia, aztán az ugyancsak dél-koreai és 7,1 éves Chevrolet, majd a 9 éves Hyundai következik, ezek együttes darabszáma több mint százezer.
Az újkori magyar járműipar fejlődésének és első autógyárának, a szentgotthárdinak köszönhetően 1992-óta az Opel vezet 436 ezer darabbal, aztán a Suzuki (402 ezer), a VW ( 280 ezer), a Ford (237 ezer) és a Renault (197 ezer) következik.
Itthon több a Mercedes, mint a Trabant
A KSH adatai szerint az előző két évhez hasonlóan tavaly is bővült a személyautópark, ám hiába haladta meg négy év után ismét a hárommilliós darabszámot, az átlagkor 12,5 évről tizenháromra nőtt, ilyen idős most a 3,04 millió darabos magyarországi állomány.
A korábbi éveknél lassabban fogynak az egykor klasszikus népautók és tömegmodellek: egy év alatt tizedével kevesebb lett a Ladák, Trabantok és Wartburgok száma. Napjainkban a szocialista gyártmányok a teljes állomány két százalékát sem teszik ki, pedig egykoron ezek uralták a mezőnyt: a negyedszázada 1,4 milliós személyautóparknak csak 5 százaléka volt nyugati márkájú. Azóta alaposan megváltozott az arány: Audiból, BMW-ből és Mercedesből is kétszer annyi van, mint Trabantból.