BYD

Túl a hétmillió alternatív hajtású autón a Szegeden gyárat építő BYD

2024.03.27.

- Dinamikusan bővíti termelését a BYD az új energiákkal hajtott járművek területén: a kínai autógyártó a héten elérte a hétmilliós darabszámot - közölte a BYD PR Hungary az MTI-vel kedden.

A közleményben emlékeztetnek: a rekorderedményt az tette lehetővé, hogy a vállalat termelési rendszere felöleli a teljes ellátási láncot, és nagysorozatú termelése hatékonyan, gazdaságosan működik.

Az 2003-ban alapított BYD Auto az egymilliós darabszámot 2021 májusában érte el, ezt mindössze 18 hónap alatt sikerült megháromszorozni, az ötmilliós érték eléréséhez további kilenc hónap, a hétmillióhoz pedig már csupán újabb hét hónap kellett - ismertették. Az ünnepi példány, egy DENZA N7-es március 25-én gördült le a szerelősorról a cég jinani üzemében.

A BYD 2023-ban gyorsan növelte piaci jelenlétét világszerte, a globális piac változásaira és kihívásaira proaktívan reagálva. Személyautóinak exportértékesítése ebben az évben 337 százalékkal bővült, elérte a 240 ezer darabot. Ezzel az eredménnyel az új energiákkal hajtott járművek (new energy vehicles - NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált autók vezető kínai exportőrévé vált. A márka személyautói már 64 országban kaphatók világszerte.

A vállalat jelentős energiákat fordít termelésének globalizálására is, új üzemek nyitásával Thaiföldön, Brazíliában, Üzbegisztánban és Magyarországon. A cég tavaly decemberben jelentette be, hogy Szegeden építi meg első európai üzemét, ahol elektromos autókat fog előállítani.

A közleményben kiemelték: a BYD elkötelezett a helyi piaci igények alapján gyártott modellek fejlesztése és gyártása, valamint technológiáinak és márkajelenlétének lokalizálása iránt a nemzetközi piacokon.

Fotók forrása: hirado.hu

Korábbi közlése szerint a BYD tavaly 3,02 millió teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművet értékesített, ami 61,9 százalék növekedés 2022-höz képest. Az adózott eredménye 29-31 milliárd jüan (4-4,3 milliárd dollár) volt tavaly, 74-86 százalékkal meghaladta a 2022. évi 16,62 milliárd jüant.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....
2026.07.24
Az európai autóipar fájdalmas problémával szembesült: a termelés visszaesett, miközben túl sok az....
2026.07.24
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett....
2026.07.24
Elszállították a Duna alacsony vízállása miatt a Margit híd középső pillérénél előkerült második....
2026.07.24
Két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott....
2026.07.24
Ezúttal önhordó kasztnis változattal bővül a terepes márkájuk kínálata. Az eltérést az alvázas....
2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....